Megtérültek a fáradozások: gyarapodott a hazai túzokállomány

Megtérültek a fáradozások: gyarapodott a hazai túzokállomány

MTI
Sikeresek a túzokvédelmi programok, a Kárpát-medencei és azon belül a magyarországi állomány is növekedett. Az Agrárminisztérium pénteki közleménye szerint a szakemberek idén is felmérték a fokozottan védett madárfaj létszámát, hogy pontos képet kapjanak a populációról. A túzokszinkronok adatai az elmúlt években körülbelül 10%-os gyarapodást mutatnak a Kárpát-medencében.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Míg a korábbi időszakban hozzávetőlegesen 1500 egyedre becsülték a magyarországi túzokállományt, addig néhány éve már 1600 példánnyal számolnak a szakemberek, amit a januári adatok is alátámasztanak. A túzok legnagyobb egybefüggő közép-európai fészkelőállománya a Kárpát-medencében, azon belül Magyarországon van. A Kárpát-medencében három fő régió különíthető el a túzokállományok szempontjából, mindegyikben több rendszeres telelőterülettel, illetve dürgőhellyel, azaz párzóhellyel. A természetvédelmi szakemberek minden év januárjában felmérik az itt telelő túzokcsapatokat.

Március 3-án rendezi meg Agrárium 2020 című évindító konferenciáját Kecskeméten a Portfolio Csoport. Az esemény napirendjére tűzi azokat a legfontosabb idei támogatási, jogszabályi, piaci, jövedelmezőségi és innovációs változásokat, amelyek ismeretére az agrárgazdaság szereplőinek feltétlenül szükségük lehet az eredményes gazdálkodáshoz. A konferencia a gyakorlatias szempontokat figyelembe véve ad választ a gazdasági döntéseknél felmerülő fontos kérdésekre. Ha tájékozott akar lenni az új évben, ne hagyja ki az Agrárium 2020 konferenciát március 3-án Kecskeméten!

Az idei számlálás szerint 2200 fölé nőtt a Kárpát-medencei túzokállomány, mintegy 200 példánnyal többet regisztráltak, mint korábban. A legnagyobb előfordulási helyük a keletpannon régió, itt közel 1000 egyedet számláltak, míg a közép-magyarországi és a nyugatpannon régió mintegy 600-600 madárnak ad otthont. A túzokszámlálást azért télen tartják, mert ilyenkor mindig pontosabb képet lehet kapni egy-egy régió állományáról, hiszen a telelő madarak jól megfigyelhető, elkülönült csapatokba verődve töltik az időt, ezáltal pontosan megszámolhatók.

A túzok Magyarországon 1971 óta védett, 1979 óta fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke a legmagasabb kategóriát jelentő egymillió forint. Az Agrárminisztérium kiemelten kezeli a faj megóvását, külön szakértői munkacsoportot működtet és a Nemzeti biodiverzitás stratégiában is hangsúlyos szerepet kapott az állomány védelme és növelése, ami nagyban hozzájárul Magyarország biológiai sokszínűségének megőrzéséhez. Emellett számos program segíti a túzok védelmét, a természetvédelmi pályázatok keretében jelentős védelmi intézkedések történtek, egyre több gazdálkodó folytat túzokbarát mezőgazdasági művelést, és nagy hangsúlyt kapott a túzok- és apróvadvédelmi vadgazdálkodás megvalósítása, illetve, ahol szükséges, az áramszolgáltatók közreműködésével folyamatban van a légvezetékek földkábellel történő kiváltása.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?