Rengeteg magyar fordított hátat ezeknek a boltoknak: mégis mi folyik itt?
A legfrissebb adatok szerint márciusban 13,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma.
A legfrissebb adatok szerint márciusban 13,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma.
Az infláció letörése érdekében a kormány kötelező akciózást vezetett be az élelmiszerboltokban.
Vásárláskor könnyen előfordulhat, hogy bizony a zöldségekkel, gyümölcsökkel hazaviszünk egy-két kártevőt is.
Máról várhatók a legforgalmasabb napok az üzletekben, erre jó, ha minden vásárló odafigyel.
Sorra zárnak be a magyar kisboltok, már az állami támogatások sem tudnak segíteni rajtuk.
A magyar fogyasztók elárulták, szerintük melyik élelmiszerláncnál találhatóak a legjobb árú termékek.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi láncokat Magyarországon.
A KSH tájékoztatása szerint 0,6 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma tavaly novemberben.
Egyre komolyabb terheket ró a magyar élelmiszerboltokra az árstopok fenntartása.
Túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy búcsút inthetünk az olcsó élelmiszereknek.
Az elmúlt egy évben jelentősen megemelkedett a mák ára a magyar boltokban, piacokon.
Sokkal magasabb az infláció itthon, mint Nyugat-Európában, több tényező áll a háttérben.
GKI: az árstop bevezetésével az eddigi tapasztalatok szerint nem lassult, hanem inkább felpörgött az élelmiszer-infláció.
Júliusban mintegy 4,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az előző évhez képest.
Milyen árak várhatóak az árstop megszüntetése után a boltokban?
A háború előtt 18 hrivnya volt egy kg liszt, egy nappal később már 40 hrivnya.
Januárban 7,9 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest.
Nő a fogyasztás a kistelepüléseken.
Nem fognak finomkodni.
Táblákon is tájékoztatni kell majd a vásárlókat az élelmiszerárstopról.

Feldman Zsolt: A szántóföldi növénytermesztés jövedelmezőségének visszaszerzése kulcskérdés a magyar mezőgazdaság számára.
Az ágazat legfontosabb érdeke most az újabb ASP-kitörés megakadályozása.
A hőség felgyorsíthatja a gabonák érését, ami a termés mennyiségére és minőségére is hatással lehet.
A miniszterelnök a mai kormányinfón reagált a baromfióriás megszólalására - szerinte a cég komoly állami támogatásokat kapott és magas a profitja.
Minden területen komoly gondok vannak az agráriumban, az állattenyésztéás helyzete tragikus - mondta el Kulik Zoltán, a Vitafort vezérigazgatója.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.