Így lehetne sokat spórolni a növényvédelmen: ezzel rengeteg gazda jól járhat
Egy friss tanulmány szerint az ökológiai gazdálkodás növelheti a növényvédőszer-használatot a közeli földeken.
Egy friss tanulmány szerint az ökológiai gazdálkodás növelheti a növényvédőszer-használatot a közeli földeken.
Azzal, hogy az Európai Bizottság visszavonta a javaslatát, akad még tennivaló – mondta el a szaktárca főosztályvezető-helyettese.
Meghosszabbodott a 2018-ban meghirdetett ÖKO támogatás kötelezettségvállalási időszaka.
Egy kilogramm bioélelmiszert átlagosan 15%-kal kevesebb energiával termelnek meg, mint a kémiai inputanyagokat használó gazdálkodó társaik.
Az Európai Unió mezőgazdasági hasznosítású területeinek csaknem egytizedén már ökológiai gazdálkodás folyik.
Jelentősen nőtt Magyarországon az ökológiai művelésbe vont, ellenőrzött terület nagysága és az ökológiai gazdálkodást folytató gazdaságok száma.
Pályázati támogatások tartják lendületben a hazai biotermelést, sokan vágnak bele itthon.
Megjelent a minőségrendszerhez történő csatlakozást támogató pályázati felhívás.
2022 az ökológiai mezőgazdaságnak is komoly változásokat, eredményeket hozott el.
Az utóbbi évek során 300 ezer hektár körülire nőtt a minősített öko területek mérete hazánkban.
Alapvetően változik meg a mezőgazdaság a következő öt évben, de van hova fordulni.
Egyre többen vásárolnak közvetlenül a gazdáktól, felfutóban a közösségi gazdaságok rendszere?
2015 óta megduplázódott az ökológiai termelés alá vont területek nagysága Magyarországon.
A háztáji reneszánsza a modern biokert?
Növekszik a kereslet a környezettudatos termékek iránt.
Hiába trendi, nem minden bio, aminek látszik.
100 milliárd forinttal támogatják a hazai ökogazdálkodás bővülését.
Ismét megnyitásra került számos, erdőgazdálkodással kapcsolatos felhívás.
Sokak szerint a mezőgazdaság a természet fő károsítója, de ez így nem igaz.
Kétszeresére nőtt a bioélelmiszerek EU-s értékesítése az elmúlt évtizedben.

Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
A kiskerti növénytermesztés egyik legkritikusabb szakasza a vetés és az azt követő gondozás.
A szakértő szerint több régi cég is eltűnhet a magyar gabonapiacról, a helyüket pedig új szereplők tölthetik be.
Bevethető háziszer, ha ledarálunk néhány chilit és fokhagymát, majd permetszert készítünk belőlük.
A gyümölcs teljes sárgulását utóéréssel, gyakran etilén gáz alkalmazásával érik el.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.