Egekben az élelmiszerárak: hónapok óta tart az elképesztő drágulás
Tavaly az elmúlt három év legmagasabb átlagát produkálta az élelmiszerárindex.
Tavaly az elmúlt három év legmagasabb átlagát produkálta az élelmiszerárindex.
Itt a szakértők jóslata.
Egy év alatt történt.
Nem szárnyalták túl a 2017-es eredményeket.
Enyhébben érintette a járvány a mezőgazdaságot.
Itt vannak a legfrissebb számok.
Beindultak az árak a gabonapiacon.
Országszerte fagyokra kell készülni.
Különleges fajtateszteken bizonyíthatnak a biobúzák.
Íme a gazdaság, amely a kozmikus harmóniákat is használja.
Ismét jön az eső.
Az aratás kezdete óta 20 százalékkal drágult meg az étkezési búza.
A pentozánhatás egyszerűen elkerülhető.
Két százalékkal emelkedett a FAO élelmiszerár-index.
A nemzetközi piac sem pihent.
Vajon mi állhat az áremelkedés hátterében?
A tavalyinál kevesebb és gyengébb minőségű búza termett idén Magyarországon.
Az árak is jól jelzik, hogy az össztermés kisebb lett idén.
Kevés malmi búzát arattak idén a termelők.
Kiemelkedően magas volt a termésátlag az aszályos idő ellenére is.

A Portfolio Csoport december 1-3-án rendezi meg Siófokon a hazai agrárium egyik legnagyobb és legrangosabb szakmai eseményét.
Tényleg fügére és olajfára kellene lecserélni a hagyományos fajtáinkat?
A kukorica betakarításában egyre nagyobb szerepet kapnak a nagyobb teljesítményre képes, hatékonyabb és a változó körülményekhez jobban alkalmazkodó vágóasztalok.
A klímaváltozás és a vízhiány miatt már nem elég önmagában a magasabb terméshozamra törekedni.
A szakmai munka megerősítését, a szervezet átalakítását és a működési költségek jelentős csökkentését tűzte ki célul a NAK új vezetése.