Kőkemény drágulás sújtja a magyarokat: őrület, mennyibe kerül ez a hús
A csirkehús, a pulykahús és a tojás is csúnyán megdrágult Magyarországon az évek folyamán.
A csirkehús, a pulykahús és a tojás is csúnyán megdrágult Magyarországon az évek folyamán.
A költési szezon vége miatt látni kevesebb madarat augusztusban Magyarországon is.
Mintegy egymillió tenyészkocával csökkentené a sertésállományát Kína a túltermelés és az alacsony árak miatt.
A feldolgozott sertéshús nemzetközi értékesítése visszaesett, az exportált mennyiség 14,5 százalékkal (60,3 ezer tonnára) mérséklődött az előző év azonos időszakához képest.
Magyarország és a Balkán-félsziget Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé kerültek a klímaváltozás miatt.
A kiadványból kiderül, hogy milyen kihívásokkal kell megküzdenie az őszi káposztarepcét termesztőknek.
Több mint 27 százalékkal csökkentené az Európai Bizottság a Közös Agrárpolitikára rendelkezésre álló forrásokat.
A júniusi visszaesés után külön intézkedésekkel növelné a mezőgazdasági exportját Oroszország.
A Tisza-tó jelenlegi vízállása megfelelő Szolnok és térsége ivóvízellátásának biztosításához, sőt a vízszint további emelkedésére is számítanak.
Csökkent a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportja, miközben nőtt az import 2025 első negyedévében.
Pluszos és mínuszos eredményeket is mutattak a Bonafarm Csoport cégei, a Hungeritnél egészen a drámai veszteség.
Kanadában egyre több gazda termeszt repce helyett tavaszi búzát, míg az Egyesült Államokban ez a növény van visszaesőben.
Túlraktározott és elöregedett készlet jellemzi a rakodógépek piacát, ami rontja az új gépek értékesítési lehetőségeit.
A nagyobb, komplexebb gépek vásárlásával a gazdák inkább megvárják a kedvező támogatási lehetőségeket.
Felbolydult a francia baromfiágazat, mert az állam kevesebbet költ a madárinfluenza elleni oltásra.
Hiába lenne egyre nagyobb szükség a gépesítésre a magyar mezőgazdaságban, ha a körülmények nem kedveznek a gazdáknak.
Kereslet hiányában júniustól felfüggeszti a termelést a nagy orosz mezőgazdasági gépgyártó.
Az előrejelzések szerint a 12 éves mélypontra süllyedhetnek idén a globális zárókészletek a kukoricából.
Április végére a mélypontra süllyedt a határidős búza ügyletek árfolyama a chicagói árutőzsdén.
A tavalyi, alacsony forgalmú év után idén sem vár komolyabb fellendülést a géppiacon a Lemken magyarországi értékesítési vezetője.

Egyre nyomasztóbb képet mutat a tömegtakarmány-hiány, kreatív ötletekkel próbálják átvészelni a helyzetet a tehenészetek.
Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója szerint a sebtapasz már nem segít.
Továbbra is rendkívül nagy problémát jelent az európai uniós - és így a hazai - növényvédelemben a hatóanyagok kivonása.
Az erdők látogatottságának növekedésével egyre több kutyatartó választja a természetet a mindennapi séta vagy a kirándulás helyszínéül.
Jelenleg Magyarország mentes a madárinfluenza-járványtól, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a baromfitartók hátradőlhetnek.
A repcében a magas terméspotenciál önmagában már nem elég. Olyan genetikára van szükség, amely kedvező és stresszes körülmények között is képes bizonyítani.