Újabb áremelés a magyar boltokban: tovább drágultak az élelmiszerek itthon
Az árak mérsékelt emelkedést mutattak 2024-ben, az átlagos élelmiszer-infláció 3 százalék körül alakult.
Az árak mérsékelt emelkedést mutattak 2024-ben, az átlagos élelmiszer-infláció 3 százalék körül alakult.
Kérdések, aggályok övezik a laborhúsok világát, egyelőre túl sok a megválaszolatlan kérdés.
Az uruguayi Nemzeti Húsipari Intézet vezetője sajnálatosnak és kereskedelmileg érthetetlennek nevezte a Carrefour álláspontját.
10-ből 8 magyar fogyaszt boltban kapható gyorsfagyasztott, panírozott húsokat, melynek népszerűsége a gyors elkészíthetőségben rejlik.
A mezőgazdasági minisztérium tisztviselője szerint a mostani mennyiség 0,7 százalékkal haladja meg a 2023-ast.
A húsipar szereplőinek is alkalmazkodniuk kellett a megváltozó termelési, illetve fogyasztási körülményekhez.
Hogy lehet növényi alapanyagokból összelegózni állati vér-helyettesítőt a vegán hamburgerpogácsába?
A csoport szerint a pénzintézetek hitelezési tevékenysége aláássa a környezetvédelmi kötelezettségvállalásaikat.
A GVH versenyfelügyeleti vizsgálatot indított az Aldi ellen, mondván az áruházlánc tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot követhetett el a fogyasztókkal szemben.
Még 2024-ben tőzsdére léphet a világ legnagyobb sertéshústermelőjének leányvállalata.
A hagyományos húsipar fenntarthatóságát kell támogatni a mesterséges húsokkal szemben.
Feltétlenül növelni kell az európai kontinensen kívülre jutó exportteljesítményünket.
Németországban egyre kevesebb húst fogyasztanak, ezért vannak olyan húsipari cégek, melyek feladják jelenlétüket az országban.
Súlyos csapást mérhet az európai unió sertéságazatára és húsimportjára a kínai dömpingellenes vizsgálat.
A marhabőr a körforgásos gazdálkodásba nagyon jól beilleszthető termék, a bőripar pedig maximálisan megfelel a fenntarthatósági szempontoknak.
Nem volt jó biznisz a vágás-darabolás tavaly, milliárdos veszteségek születtek Mohácson és Kiskunfélegyházán is.
Nem a készítménygyártáson, hanem a források befektetésén kerestek 2023-ban a húsipari cégek, volt akit ez tartott a felszínen.
A hazai élelmiszeripari vállalkozások exportfejlesztési lehetőségeit vették górcső alá a szakemberek a Portfolio AgroFood 2024 konferencia egyik szekciójában.
A baromfi esetében a termelők, a sertésnél a feldolgozók aggódhatnak az árak alakulása miatt.
Fel kell készülni arra, hogy biztosan lesz drágulás a henteseknél, de sokkal kisebb, mint egyébként lehetne.

Olyan üzleti és szakmai modellt kell építeni, ami 5-10 éves távon is stabilan tartható.
2021-ben, a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások közepette érkezett meg a megoldás a magyar földek régóta fennálló problémájára.
A földhasználattól a feldolgozáson át az értékesítésig ma már egy olyan rendszer rajzolódik ki, amely stabil alapot adhat a jövő számára is.
A szakértők szerint jelentős változások előtt áll a magyar mezőgazdaság 2026-ban.
A FruitVeB szerint nem igaz az, hogy az európai boltokban kapható almák a határértéket meghaladó mennyiségű hatóanyag-maradékot tartalmaznának.
A Sajtszívvel ellátott, hazai trappista megvásárlása kilogrammonként kb. 10 liter magyar tej felvásárlását jelenti a nehéz helyzetben lévő magyar gazdáknak.
Hatékonyság, megbízhatóság, folyamatos üzem – a John Deere erre épít. A PowerGard™ az új gépek mellé kiemelkedő gyártói garanciát kínál.
A Hechta Kft. különböző komplex megoldásokat kínál a drótféreg probléma megoldására a termelők részére.
A precíziós gazdálkodás alapja a megbízható technológia – a Klasszikus John Deere AMS csomagok pontosan ezt nyújtják.