Meglepő országban terjeszkedne az UBM - van pénzük bevásárolni
A cégcsoport féléves jelentésben közölte legfrissebb számait, valamint terveit a jövőre nézve.
A cégcsoport féléves jelentésben közölte legfrissebb számait, valamint terveit a jövőre nézve.
Nem kell sokat visszamenni az időben, hogy lássuk, az árak nagyon átrendeződtek itthon.
A FAO húsárindexe 3,2 százalékkal, a tejtermékekre vonatkozó 2,4 százalékkal emelkedett áprilisban márciushoz képest.
Magyarországon fejenként 68,6 kilogrammnyi húst fogyasztunk, világszerte és idehaza is tör előre a baromfi.
Hamarosan csökkenhet a baromfihús ára Magyarországon, ez pedig a gabonaárakra is hatással lehet.
Megugrottak a magyar sertésárak.
2021 év első felében kritikus pont lesz a takarmánygazdálkodás.
Két százalékkal emelkedett a FAO élelmiszerár-index.
A hazai tenyésztők számára jó hír, a fogyasztók kevésbé örülnek.
Szigorú ellenőrzésekkel kényszerítenék ki, hogy olcsóbb legyen a sertéshús.

Az ágazatra rálátó szakértők szerint még a tavalyinál is gyengébb idén a gabonakombájnok forgalma Magyarországon.
Május 19-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrofood Konferenciát Kecskeméten.
A magyar gazdák egy része inkább a kisebb traktorokat keresi, mind az új, mind a használt modellek népszerűek.
Felpöröghetnek a késlekedő beruházások és élénkülhet a hitelezés is a szektorban - hangzott el az OTP sajtóreggelijén.
Bevethető háziszer, ha ledarálunk néhány chilit és fokhagymát, majd permetszert készítünk belőlük.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.