Miniszteri rendelet született a hazai sertésállomány védelmére
Miniszteri rendelet született a hazai sertésállomány PRRS fertőzöttségének megszüntetése érdekében.
Miniszteri rendelet született a hazai sertésállomány PRRS fertőzöttségének megszüntetése érdekében.
Feldman: a sertésáfa csökkentése szervesen illeszkedik az ágazat talpra állítását célzó kormányzati programba
A MOSZ szerint a keveréktakarmányok, a fehérjék és az állatgyógyszerek ÁFA-ját is csökkenteni kell.
Amíg nem lehet csökkenteni az adót, az ellenőrzések és az import szigorítására lenne szükség.
A fogyasztói árak nem csökkennek, de a feketézőknek odavágnak.
Milliárdos beruházást tervez jövőre a Zimbo.Jens Hillebrand-dal, a cég vezérigazgatójával beszélgettünk.
A szalámik és a felvágottak is 5 százalékkal adózhatnak. 2018-ig lenne fordított áfa a gabonafélékre.
A 3600 férőhelyes létesítményt egymilliárd forintból építik fel.
Már megkezdte az idei emelt összegű állatjóléti támogatások kifizetését a VM.
Ötszázalékos tartozáskiegyenlítés kevés a sertéstartóknak, de közbeléphet a VM.
Traktoraikkal a parlament elé vonulhatnak a járandóságukért küzdő sertéstermelők.
Csányi: a döntést a vágóhíd megépítéséről meghozták.
2024 áprilisában a magyar gazdák 33,1 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban.
Már nemcsak időszakosan kell a kullancsokra figyelnie az állattartóknak, hanem egész évben a változó klímának köszönhetően.
Elképesztő mennyiségű élelmiszert importált az Európai Unió ebből az országból 2023-ban.
A Föld országainak át kell alakítaniuk a mezőgazdaságukat és élelmiszeriparukat az élhetőbb jövőért.
Wojciechowski szerint a támogatásnak az ösztönzőkre kellene alapulnia, nem az akadályokra.
Egyre több energiát kell fordítanunk az időjárási szélsőségek szoros követésén alapuló védekezésekre.
Azoknak a termelőknek, akik nem tudnak pályázni vagy azonnal van szükségük a mezőgazdasági eszközökre, jó lehetőség a használt gépek vásárlása.