Különleges jelenség figyelhető meg a magyar erdőkben: itt az igazság róla
A legtermészetesebb állapotban lévő erdőkben is folyamatosan jelen van az elhalás, amely hirtelen, illetve fokozatosan, lassú korhadás révén is bekövetkezhet.
A legtermészetesebb állapotban lévő erdőkben is folyamatosan jelen van az elhalás, amely hirtelen, illetve fokozatosan, lassú korhadás révén is bekövetkezhet.
Ismét elindítja lágyszárú-tüzelőanyag felvásárló kampányát a Veolia Energia Magyarország csoporthoz tartozó Pannon-Biomassza Kft.
A mostani fűtési szezonban is 2346 kistelepülésen, csaknem 200 ezer család kapott ingyenes tüzelőanyagot.
A szálló por magas koncentrációja miatt szmogriadót rendelt el a miskolci önkormányzat.
Ezen a télen 180-200 ezer kistelepülésen élő család és nyugdíjas kap ingyenesen tüzelőt.
Az újabb eset is jól mutatja, hogy a csalók azonos módszerrel, az ország több részén is próbálkoznak.
429 szavazattal, 183 ellenszavazattal és 24 tartózkodás mellett fogadtak el állásfoglalást.
A globális szén-dioxid-kibocsátás, beleértve a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó kibocsátást is, idén rekordmagasságot fog elérni.
A tűzifacsalók folyamatosan aktívak: ezúttal a Pilisi Parkerdő nevében próbálkoznak
A tavalyi enyhe tél miatt megmaradtak a készletek, így idén kevesebb tűzifát vásárolhatnak a magyarok.
Ismét elindítja lágy szárú tüzelőanyag-felvásárló kampányát a Veolia Energia Magyarország csoporthoz tartozó Pannon-Biomassza Kft.
Vasárnaptól tűzgyújtási tilalom lesz Hajdú-Bihar vármegyében, erre oda kell figyelni.
Több mint 2000 önkormányzatot szolgáltak ki szociális tűzifával az állami erdészeti társaságok.
November 17-én először több mint 2 fokkal volt magasabb bolygónk átlaghőmérséklete az iparosodás előtti szintnél.
A megnövekedett kereslet ellenére minden jel arra mutat, hogy nem lesz hiány idén tűzifából.
Folyamatosan zajlik a tűzifa szállítása a Szociális Tüzelőanyag Program keretében.
A jövőben nagyobb szerepet kaphat a geotermikus energia az ipari parkok és a mezőgazdasági létesítmények fűtésében.
Mire használhatóak a szármaradványok, milyen úton érdemes a növényi részek használatának élettartamát hosszabbra nyújtani?
Tömegek táraznak be tűzifából, sok helyen már készlethiány van, az árak pedig brutálisan megnőttek.
Az erdők fenntartására nagyobb mértékben kell forrásokat biztosítani.
Aki nem követi a technológiát, nem alkalmazkodik a piaci és időjárási viszonyokhoz, az hosszú távon nem fog tudni életben maradni.
A dinnye sokak nagy kedvence, ezért örömmel szolgálhat, hogy már-már olcsón juthatunk hozzá a magyar boltokban.
Az egykor erős hagyományokra visszatekintő magyar málnatermesztés mára szinte teljesen eltűnt.
A két piaci szereplő azt is elárulta, mekkora üzletet jelent a magyar szereplőknek a speciális igények kiszolgálása.
A szakértők szerint a jövőben az állattartásban is fel fog erősödni az automatizáció.
KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.
A tartós vízhiány és a továbbra is magas műtrágyaárak miatt minden olyan lehetőség felértékelődik, amely növeli a tápanyag-ellátottságot, javítja a tápanyagok hasznosulását, gyorsítja a gyökérfejlődést és fokozza a stressztűrést.
Hat egybefüggő éve Európa piacvezető repcenemesítő vállalataként* a Limagrain célja, hogy innovációinkkal és tudá-sunkkal, megbízható partnerként válaszokat nyújtsunk a repcetermesztésben felmerülő kihívásokra.