Erős kijelentést tett Orbán Viktor az árvízhelyzettel kapcsolatban
A miniszterelnök elmondta, a harmadfokú védekezés hosszúságát most még nem lehetett csökkenteni.
A miniszterelnök elmondta, a harmadfokú védekezés hosszúságát most még nem lehetett csökkenteni.
Faültetési mozgalom indult a múlt héten bekövetkezett Vas megyei katasztrófa emlékére.
A szakemberek újabb ivadékbölcsők létesítésére készülnek Győr-Moson-Sopron vármegyében.
Még izzó részeket hűtenek, azt szeretnék megelőzni, hogy a területen újraéledjen a tűz.
Nagy területen ég a száraz fű és egy fenyves a Vas vármegyei Vönöck és Kenyeri között.
Franciaországban az ide termés 6 százalékkal múlja felül a 2019-2023 közötti ötéves időszak átlagát.
A szabályozás érinti a zöldség-gyümölcs és gabonatermelőket, továbbá az állattartókat.
Magánerdőket érintő hétéves határidő közelgő lejárata
Az elmúlt 30 nap csapadékösszege országszerte elmarad a sokéves átlagtól, szokásos csapadékmennyiségnek nagy területen csak a töredéke hullott le.
Megszűnik a gazdáknak a nem termelő területek kijelölési kötelezettség, ám előírás marad a védett tájképi elemek megőrzése.
A termőföldek ára csak úgy nő itthon, viszont vannak olyan területek, melyek évről évre csak fogynak.
A horvát hatóságok szerint gondatlanságából lángolhatott fel a tűz a Biokovo nemzeti park területén.
Békés vármegyében mintegy 366 pár kezdett költésbe tavasszal, akik közül 320 pár költött sikeresen.
A rendelkezések által felsorolt lehetséges esetek közül a „Közcélú, közérdekű igénybevétel” során fellépő vis maior problémakört járjuk át az alábbi cikkben.
A talajtakarás biztosítása során megfelelő agrotechnikával (pl. kaszálás) meg kell akadályozni a gyomok terjedését.
A következő hetekben a MÁK megkezdi az egységes kérelmek ellenőrzését, adminisztratív és helyszíni ellenőrzések formájában.
Az egységes kérelem beadása június 10-ig tart, de nem érdemes utolsó pillanatra hagyni a kérelmek benyújtását.
Nem támogatható területek detektálása; a felszínborítás egységességének vizsgálata parcellán belül.
Magyarországnak óriási a rendelkezésre álló vagyona megújuló energiaforrásokból, ennek ellenére gázalapú villamosenergia-termelés itthon a második helyen van.
Ismét javítások történtek az eGN-rendszerben, ezekre érdemes lesz odafigyelni az érintetteknek.

Bár a télből még egészen jól jöttek ki a magyar méhészek, a mostani aszályos időszak számukra is egyre nagyobb problémát jelent.
A kiskerti növénytermesztés egyik legkritikusabb szakasza a vetés és az azt követő gondozás.
A szakértő szerint több régi cég is eltűnhet a magyar gabonapiacról, a helyüket pedig új szereplők tölthetik be.
Bevethető háziszer, ha ledarálunk néhány chilit és fokhagymát, majd permetszert készítünk belőlük.
A gyümölcs teljes sárgulását utóéréssel, gyakran etilén gáz alkalmazásával érik el.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.