Elektromos halászeszköz és orvhalászat a Tiszán

agrarszektor.hu
Elektromos halászeszköz használata miatt fogtak el három szolnoki férfit a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársa. A vád állatkínzás és lopás, az eljárás még folyik

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A három gyanúsított a helyi horgászok jelentették fel, egyikükre a bejelentés alapján egy rendőr figyelt fel, aki a járműben az elsődleges becslések alapján 200 ezer forintot meghaladó értékű illegális halszállítmányt, feltehetőleg a banda leleplezése előtti utolsó halászat eredményét szállította - számol be a hvg.hu.

Később a másik két tettest is elfogták. A tiltott módon, elektromos halászhálóval fogott zsákmány főleg nemes halakból, harcsából, süllőből és pontyból állt.

A nyomozás során kiderült, a tettesek visszaesők voltak, házkutatáskor pedig több százezer forint értékű, részben tiltott halászeszközt, elektromos gépeket is találtak náluk.

Kurdics Zoltán, az ügybe eljáró illetékes hatósági szervezet bűnügyi osztályvezetője elmondta, az efféle halászeszközökre szigorú szabályok vonatkoznak, mostanában azonban egyre több az ilyen eszközökkel történő visszaélés, jelenleg a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság minden őrsén átlagosan két-három  orvhorgászattal, illetve -halászattal kapcsolatos eljárás van folyamatban.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?