A dél-balatoni Csabagyöngyével kezdődött a szüret Európában

agrarszektor.hu
A dél-balatoni Csabagyöngyével kezdődött a szüret Európában. A hungarikumnak számító szőlőfajtából az országban egyedül ezen a borvidéken, a Balaton Agrár Zrt. ültetvényein termelnek jelentős mennyiséget, amelynek felvásárlásával egyedül a badacsonyi Varga Pincészet készít bort 2001-óta, évente átlagosan 200 ezer palackot.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Varga Bálint, a Varga Pincészet tulajdonos-ügyvezetője hétfőn a Somogy megyei Ordacsehiben tartott sajtónyilvános szüretelésén elmondta, hogy a korai érésű illatos szőlő különlegessége, hogy az év első európai boraként már szeptember elején forgalomba kerül. A magyar nemesítésű, kevesebb növényvédelmet igénylő szőlőfajtából készül az egész északi félteke első újbora - hangsúlyozta a borász.


A bor azért is kerülhet a szüret után már néhány héttel az asztalra, mert kíméletes szőlőfeldolgozással, hideg erjesztés és szűrés után azonnal, érlelés nélkül palackozzák. Hozzátette azt is, hogy a friss szőlő ízét megőrző bornak stabil piaca van a könnyű, gyümölcsös borokat kedvelők körében.


Varga Bálint elmondta, ebből a fajtából a tavalyihoz hasonló mennyiséget, mintegy 1.200-1.300 mázsát vásárolnak fel a Balaton Agrár Zrt.-től. Az idén kifejezetten jó minőségű termésért az előző évi kilónkénti 87 forintnál többet, 97 forintot fizetnek. Tavaszi József, a Balaton Agrár Zrt. elnök-igazgatója az MTI-nek arról számolt be, hogy korábban közel 24 hektáron termesztettek Csabagyöngyét, de folyamatosan megújítják az elöregedett ültetvényeket.


Az új négyhektáros, három évvel ezelőtt telepített korszerű fém támrendszerű területről a korábbinál sokkal hatékonyabban, kombájn takarítja be a termést - mondta az elnök-vezérigazgató, bemutatva az említett területen folyó munkát. Emellett az is fontos szempont, hogy míg a régebbi telepítésű ültetvényeken 60 mázsa szőlőt szüreteltek le hektáronként, addig az új telepítésűeken már az idén 80 mázsa terméssel számolnak, ami a következő években akár a 140 mázsát is elérheti - tette hozzá.

 

forrás: MTI

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03