Februártól Goreczky Gergely a Tokaj Kereskedőház első embere

agrarszektor.hu
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.), mint a társaság tulajdonosa, 2013. február 1-jétől Goreczky Gergelyt nevezte ki a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatójának.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Sárospatakról származó közgazdász szakember a pénzügyi szektorból érkezik a társasághoz. Eddigi pályafutása során nemzetközi és hazai pénzügyi szolgáltatóknál szerzett értékesítési, hálózatirányítási és felsővezetői tapasztalatokat. A cég eddigi vezetője Kiss István csaknem négy év után közös megegyezéssel távozik a Tokaj Kereskedőház Zrt. éléről.

Kiss István kedden sajtótájékoztatón számolt be a cég tavalyi tevékenységéről. Elmondta: a kivitel visszaesése miatt csökkent az árbevétel 16 százalékkal, 3,2 milliárd forintra csökkent az előző évhez képest, de az adózás előtti nyeresége nem 64 millió forintot tett ki, a 2011-es 60 millió forint után. A Tokaj Kereskedőház 2012-ben mintegy 84 ezer mázsa szőlőt vásárolt fel a borvidéken a tervezett 100 ezer mázsa helyett. A múlt évben a társaság fejlesztésre több mint 150 millió forintot fordított, az idén pedig mintegy 600 millió forintot költenek a címkéző és kiszerelő üzem korszerűsítésére.

A távozó vezérigazgató szerint az idén már nőhet a kereslet a tokaji borok tradicionális piacain, noha az idén még visszaeséssel szembesült a Tokaj Kereskedőház Zrt.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?