Szobrot kaphat Torgyán József

agrarszektor.hu
Szobrot kapna Torgyán József, nemrég elhunyt kisgazda politikus a Somogy megyei Csokonyavisontán. Torgyánné Cseh Mária szerint azonban az is lehetséges, hogy Budapesten állítanak fel a Torgyán-mellszobrot.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A Somogy megyében található Csokonyavisontán állítanának szobrot a 2017 januárjában elhunyt politikusnak, Torgyán Józsefnek - írja az Index. A szoborral kapcsolatban azonban nem egységesek a vélemények. Torgyánné Cseh Mária szerint ugyanis a szobrot Budapesten, a tervek szerint a Földművelésügyi Minisztérium mellett állítják majd fel. Az özvegy úgy tudja, hogy a szoborra a férje nevét viselő alapítvány gyűjt, és ha összegyűlik a megfelelő összeg, egy mellszobrot fognak készíteni Torgyán Józsefről.

Csokonyavisonta ad helyet a Nagyatádi Szabó István emlékmúzeumnak is, ahol most Torgyán József is emlékszobát kapott. Nagyatádi Szabó István, aki a kisgazdapártot megalapította, Csokonyavisontán született.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?