Meglepően jó borokat lehet kapni a diszkontokban: mi áll a háttérben?

agrarszektor.hu
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának felmérése szerint 100-ból 11 fogyasztó a diszkontokban vásárol bort. Nem véletlen, hogy az üzletláncok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek erre a szegmensre. Ez egyrészt az erőteljesebb marketingből látszik, másrészt abból, hogy sokkal tudatosabb a beszerzés, a korábbi évekhez képest jelentősen magasabb minőségű borok kerülnek a diszkontok polcaira, ahol a legnagyobb hazai borászatoknak sem ciki már megjelenni.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa egy éve készített reprezentatív felmérést a hazai borfogyasztási szokásokról. A kutatásból kiderült például, hogy az életkor előrehaladtával nő az egy évben elfogyasztott bor mennyisége, illetve, hogy a nyugdíj előtt álló aktív keresők költenek a legtöbbet borra. A fogyasztás mennyisége viszont nem függ össze a jövedelmi különbségekkel: az alacsonyabb keresetűek közel ugyanannyi bort fogyasztanak, mint a magasabb jövedelműek, a különbség inkább a borvásárlás helyszínében, és a megvásárolt borok árában ütközik ki.

Jön az év egyik legnagyobb agráreseménye! Agrárszektor Konferencia november 28-29-én. Az agrárium legforróbb témái két napban. Gazdák, agrár- és élelmiszeripari vállalkozók, döntéshozók, szakpolitikusok egy helyen és időben, csak a siófoki Agrárszektor Konferencián!

A magasabb jövedeleműek többet vásárolnak közvetlenül a borászatoknál és borászati szaküzletekben, mint a kevésbé vagyonosak. A hazai hiper- és szupermarketek a borvásárlás szempontjából meghatározók, itt történik a vásárlások közel fele, míg a diszkontokban a 11%-a.

Rákapcsoltak a diszkontok

Az elmúlt 1-2 évben határozottan megfigyelhető trend, hogy a diszkontláncok (pl.: Lidl, Aldi) igyekeznek erősebb borkínálattal megjelenni - ha nem is folyamatosan, de évente több alkalommal hangsúlyos a borválaszték. Ennek egyrészt komoly marketingértéke van (az eddig csak a borszaküzletekből ismert nevesebb borászatok (például Sauska, Konyári, Laposa, Lajvér, Takler, Thummerer, Chateau Dereszla, Mészáros Pál, Balla Géza) megjelenése a diszkontok összképén is nagyot tud dobni), másrészt a gasztronómia fejlődésével sokak számára vált fontosabbá a minőségi(bb) borfogyasztás.

Érdekes a beszerzési stratégiájuk is. Az egyik legnagyobb lánc, az Aldi az agrárszektor.hu-t arról tájékoztatta, hogy az idei év tavaszától újult meg borbeszerzési stratégiájuk, amelynek fókuszában egyrészt a legismertebb és a vásárlók által legkeresettebb magyar borászatok termékei állnak. Az üzletlánc polcain egyre több az exkluzív, neves termelők által, kizárólag az áruházlánc számára palackozott bor.

Mint megtudtuk, a lánc a beszállítói - így a borászatok - kiválasztása esetén is olyan partnereket keres, akik teljesítik az Aldi termékfilozófiájának alapjait: folyamatosan képesek legyenek jó minőségben árut biztosítani kiváló ár/érték arányon. A borászatok esetén is fontos kitétel, hogy a termék ne legyen se alul-, se túlárazva. Az üzletlánc minden tételt kategóriájában a legjobb áron kívánja biztosítani a vásárlók számára, ugyanakkor szeretnék elkerülni, hogy egy-egy értékesítési akcióval egy tétel alulárazottá váljon, hiszen az is fontos, hogy a vásárlók a borászatokat termék és ár alapján a megfelelő helyre pozícionálják.

De hogy lehet bekerülni termelőként egy diszkonthoz?

Az Aldinál a modell a következő:

  • Az érdeklődő borászatoknak érdemes először írásban felkeresniük az üzletláncot, és röviden bemutatni a pincészetet, illetve annak borszortimentjét. Az írásbeli megkeresés azért is fontos, mert itt egyeztethetők a legfontosabb kérdések, például az elvárt legkisebb szállítási mennyiség, amely a tapasztalat szerint sokszor gátat szab az együttműködésnek.
  • Ezután megvizsgálják, mely tételek lehetnek érdekesek a vásárlók számára, illetve mely tételek férnek be a szortimentbe, vagy az akciós kínálatba, és abból kérnek palackmintát.
  • Majd megkezdődik a kóstolási folyamat: a borkiválasztás ugyanis egy háromlépcsős, vakkóstolóson alapuló folyamat, amely során a szakmai szempontokat és a vásárlóközönség elvárásait egyaránt figyelembe veszik.
  • A minimális rendelési mennyiség kategóriánként változó, teljesen eltérő az 1000 forint alatti, az 1000 és 2000 forint közötti, vagy a 2000 forint feletti kategóriában. Az egyes mennyiségeket minden esetben egyeztetik a beszállítókkal.

Az ugyanakkor - pont a beszerzési stratégia miatt - kevéssé valószínű, hogy kisebb termelők is megjelenjek, vagy hogy regionálisan alakítsák a szortimentet, tehát hogy egy-egy áruházban például 100 km-es körzetből is legyenek borok.

A diszkontok ugyanis szűkebb szortimentet tartanak fenn, és beszerzési stratégiájuk azt célozza, hogy a vásárlók minden áruházban ugyanazon termékekkel találkozzanak, ez alól a bor sem jelent kivételt.

Soprontól Kisvárdáig ugyanazokkal a tételekkel találkozhatnak a vásárlók, mint Budapest belvárosában. Az egyik legfontosabb kritérium a mennyiség, vagyis a pincészetnek képesnek kell lennie akkora mennyiséget szállítani, ami elég országosan 135 üzlet (az Aldi esetében) kínálatához. Ez sokszor még lehetetlen feladat elé állítja a kisebb pincészeteket.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?