Extra Early Bird jegyek az Agrárszektor 2025 konferenciára!
Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
A magyarok fogyasztják a legkevesebb halat az uniós országok lakosai közül: mindössze évi 6,7 kilogrammnyi fogy belőle fejenként a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) felmérése szerint, szemben a 24,5 kilogrammos uniós átlaggal, írta meg az Infostart.
A tradicionális magyar konyha elsősorban a húsokra helyezi a hangsúlyt, talán kevésbé vagyunk magabiztosak a halak elkészítésében, mondta el az InfoRádiónak Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. A szakember szerint a magyarok kevésbé barátkoztak meg a hal ízével, egy jelentős réteg számára pedig ez a legfontosabb szempont. Tíz emberből heten-nyolcan választanak ízlésük szerint, mondta Szűcs Zsuzsanna.
A magyar ajánlás heti rendszerességgel javasolja hal fogyasztását, amiről a felmérés szerint alapvetően tudnak is az emberek, mégsem követik. Van ugyanakkor egy lassan, de biztosan növekvő fogyasztói réteg, amely ügyel az egészségtudatos étkezésre. Tízből hárman mondták azt, hogy próbálnak több halat enni, mint eddig tették.

A halhús kitűnő minőségű, jól hasznosuló fehérjeforrás, amely testünk regenerációjában fontos. Az olajos húsú halak omega-3 zsírsavakban is gazdagok, így szívünknek és ereinknek tesznek jót gyulladáscsökkentő hatásuk mellett. A hangulati zavarok javításán is segíthet a halétel, mely kalcium- és foszfortartalma miatt is értékes táplálék.
A kutatásból kiderült: érdemes már kisgyermekkorban bevezetni a halfogyasztást, illetve fontos lenne túllépni a rántott hal és a halászlé dimenzióján. Grillezett, sütött vagy párolt halat ugyanis csak a megkérdezettek ötöde eszik.
A halfogyasztás népszerűsítése a magyarok körében már évek óta zajlik, az Agárminisztérium, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) és az Agrármarketing Centrum (AMC) már számos kampányt indított ennek érdekében. Ezek közül a legújabbak a "HalPéntek" és a "Kapj rá!", amelyekről az Agrárszektor is beszámolt.