Ez fájni fog: az igazi kenyérdrágulás csak most jön a hazai élelmiszerláncokban

Ez fájni fog: az igazi kenyérdrágulás csak most jön a hazai élelmiszerláncokban

agrarszektor.hu
A kenyér ára már így is az egekben van Magyarországon, de úgy tűnik, hogy a java még csak most jön. Az elszálló rezsiárak ugyanis nagy gondot jelentenek a hazai sütőipari vállalkozásoknak. A Magyar Pékszövetségnek ugyan nincsenek konkrét adatai, számításai, de a nehéz helyzet miatt a vállalkozások 20-25%-a kerülhet bajba. A munkaerőhiány is komoly fejtöréseket okoz, valamint az is, hogy mindezek mellett a fuvarozási díjak is egyre jobban emelkednek. Ezek mind-mind olyan tényezők, amik az adott vállalkozásnak jócskán növelik az önköltségeit. Összességében elmondható, hogy túl sok jóra nem számíthatnak a vásárlók, az elmúlt egy évben mintegy 70%-kal nőt a félbarna-, és a fehér kenyér ára, az emelkedés üteme egyelőre nem látszik lassulni.

Jön a magyar agrárium kihagyhatatlan toprendezvénye, az Agrárszektor Konferencia | 2023. november 29-30., Siófok

A rendezvény az éves agráresemények összegzése és értékelése mellett hosszabb távú jövőképet is felvázól a résztvevők számára a megalapozott fejlesztési és beruházási döntésekhez. A konferencián a hazai államigazgatási, banki, vállalati és érdekképviseleti szféra csúcsvezetői nyújtanak első kézből származó, releváns információkat, amelyek az agrárgazdaság valamennyi szereplője – a termelők, az élelmiszergyártók és a kereskedők – számára egyaránt hasznos tájékoztatásul szolgálhatnak.

SZAKTANÁCSADÓK FIGYELEM! - NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA ÁLTAL AJÁNLOTT RENDEZVÉNY! 4-4 pont kapható az eseményen való részvételért. (A kredit pont érvényesítéséhez mindkét nap külön regisztráció szükséges a helyszínen!)

Ahogy az már az év elején, az egyre jobban berobbanó árak kapcsán, illetve az orosz-ukrán háború kitörésekor várni lehetett: a gabona ára az egekbe szökött, ezért a liszt és az ebből készült élelmiszerek ára is valósággal kilőtt. És bár idehaza a búzafinomliszt (BL 55) ára hatósági befagyasztást kapott, más lisztfélék majdnem 100%-kal drágultak egy év leforgása alatt, de ugyanígy a kenyerek sem úszták meg az árvérengzést. Mára pedig ott tartunk, hogy a KSH legfrissebb adatai szerint 2021 augusztusa és 2022 augusztusa között a félbarna kenyér átlagos fogyasztói ára 78,4, míg a fehér kenyéré 77,1 százalékkal emelkedett. Ez pedig azt is jelenti, hogy az egyes termékekért átlagosan most már 620, illetve 700 forintot kell fizetni kilogrammonként, miközben tavaly még 347-et és 398-at kellett - írja a Pénzcentrum.

EZ IS ÉRDEKELHET

A sokkoló árrobbanás vélhetőleg mostanában nem is fog megállni, hiszen, ha az eddigiekhez hozzáadjuk még a megemelkedett rezsit is, akkor valószínűsíthető, hogy a sütőipari vállalkozásoknak is elképesztően megugrik az önköltségük, amik végeredményben további kenyérár-emelkedést eredményezhetnek.
Azt, hogy mennyire nagy gondot okoz a rezsiemelkedés, jól mutatja, hogy a gázár hétszeres, a villany tízszeresére emelkedett az utóbbi időben. Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke szerint ezek a költségek mindenképpen működési nehézségeket okoznak, és a fejlesztésekre félretett összegeket az energia- és gázszámlák irányába fordítják

A szakember elmondta azt is, most még nagyon az elején vannak a radikális rezsifolyamatoknak. Ezért nem lehet tudni konkrétan, hogy milyen nagyságú terheket ró mindez a vállalkozásokra az elkövetkezendő időben, mint ahogy azt sem, hogy ez a részükről mennyire lesz teljesíthető. Ami pedig az árakat illeti, a pontos kimutatások elkészítéséhez időre van szükség, de azt biztos, hogy az alapanyagárak, az energiaköltségek, a logisztikai költségek növekedése és a munkabérek emelése is hozzájárul a sütőipari vállalkozások költségszerkezetéhez. A jelenlegi helyzetben pedig az ágazatot kiszámíthatatlanság jellemzi.

EZ IS ÉRDEKELHET

Mivel az említett költségek folyamatosan emelkednek, így ezeket a megnövekedett költségeket be kell építeni az eladott termékek árába. Ám a sornak itt még mindig nincs vége, hiszen ezeknek a költségeknek a folyamatos változásával is számolniuk kell a vállalkozásoknak, ezek mértéket előre meghatározni a jelen helyzetben viszont nem tudják. Idén mintegy 250 forintos dráguláson ment keresztül a fehér kenyér, így annak átlagos fogyasztói ára már most 700 forint fölött jár. Ha pedig ilyen ütembe folytatódik a drágulás, akkor nemsokára az 1000 forintos kilós átlagár is visszaköszönhetnek a boltokban. Az is jól tapasztalható, hogy kevesebb a szakképzett munkavállaló az ágazatban, mint amire a sütőiparnak szüksége lenne. Minden munkahely elvesztése problémát okoz, és elképzelhető, hogy a vállalkozások 20-25%-a bajba kerül a jövőt illetően.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Hízásnak indulhat a magyar mangalica?
Állat

Hízásnak indulhat a magyar mangalica?

Az elmúlt évek válságsorozata a mangalicásokat is megviselte, most azonban rendeződni látszik a piac, elsősorban az export élénkülése miatt.

KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2023
Az év legkiemelkedőbb 2 napos agrárgazdasági eseménye Siófokon!
Portfolio Investment Day 2023
Money, Money, Money - lakossági befektetési konferencia.
Budapest Economic Forum 2023
Előadóink között: Bod Péter Ákos, Surányi György, Nagy Márton, Navracsics Tibor, Papi Laura.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2023. október 3. 06:06