2021. január 16. szombat Gusztáv

Hírek - Élelmiszer

Nagyra törő tervek: a ginek után a vodkapiacra is betörne a magyar gyártó

A magyar Opera Gin alig másfél év alatt elért eredményei saját tulajdonosai várakozásait is felülmúlták. Ezért most az Első Magyar Gin Manufaktúra egy másik spirit kategóriában indított el egy kiemelkedő minőségű terméket. Az Opera Vodka megalkotásával nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy újabb szegmensben hódítsák vissza a magyar közönség bizalmát a nemzetközi prémium márkáktól, és váljanak ugyanúgy trendszetterré, ahogy a gin reneszánszának beindításával tették, tudhattuk meg a manufaktúra közleményéből.
 
 

Az Opera Gin Budapest, a tavalyi Red Dot dizájn díj elnyerése után, idén két kiemelkedő italszakmai elismerést is szerzett. A Global Spirits Masters megmérettetésen, majd az IWSC-n (International Wine & Spirit Competition) is aranyérmet kapott az Első Magyar Gin Manufaktúra London Dry típusú ginje, ráadásul az IWSC-n a magyar szeszesital által valaha elért legmagasabb pontszámmal, 96-tal végeztek.

Dámosy Bálint, az Első Magyar Gin Manufaktúra alapítója elmondta, hogy az Opera Gin üzleti sikerei, a nemzetközi elismerések, értelemszerűen mind-mind hatalmas örömet okoztak a csapatuknak. A szakember az egyik legnagyobb vívmányuknak azonban azt tekinti, hogy az Opera megjelenése után gombamódra kezdtek szaporodni a magyar ginek. Mára egy igazán színes magyar gin szcénáról lehet beszélni, amihez ők is jelentősen hozzájárultak.

Az Első Gin Manufaktúra csapatának nem titkolt célja, hogy egy újabb prémium szeszesital szegmensben legyenek úttörők, bebizonyítva, hogy magyar termékeket – így akár vodkát is – lehet olyan minőségben és elvárásoknak megfelelően készíteni, mint a legelismertebb nemzetközi párlatokat. A vodka közismerten orosz és lengyel gyökerekkel bír (vodka – voda – vizecske). Sokan a vodka keletkezését a XV-XVI. századra teszik, pedig a mai értelemben vett, és definiált finomszesz mindössze a XIX. század végén keletkezett.

Dámosy Bálint szerint ahogy a gin reneszánsza kapcsán megfigyelhető az a nemzetközi trend, hogy a fogyasztók figyelme a hazai, lokális gyártású termékek felé fordul, ugyanez látszik most külföldön a vodkáknál is. Jelen esetben nem csak divathullámról van szó, hanem a fogyasztói tudatosság is megjelenik az italválasztásban: a helyi alapanyagok előnyben részesítése, a hazai ipar támogatása, a környezet védelme, a helyi értékek megőrzése immár a prémium alkoholos italok piacán is tetten érhető motiváció. Noha a világ rövidital piacának közel egyharmadát a vodka teszi ki, szakértők még mindig évi 3-5%-os piacbővülést jósolnak értékben, miközben volumenben ettől elmaradó növekedést várnak.

Ez is azt vetíti előre, hogy a vodka lassacskán feljebb pozícionálódik, a középkorúak körében is erősödik az elfogadottsága, különösen a természetéből adódóan alacsony kalóriatartalma miatt. Dámosy Bálint rámutatott, hogy a jelek szerint nem mennyiségben, hanem minőségben fejlődik tehát tovább ez a piac, ugyanakkor nem a legfelsőbb kategóriás elit márkáknál, hanem a sztenderd és prémium határán, ahol nagyobb figyelem esik a kézműves főzdék egyedi, szerethető, türelemmel és figyelemmel előállított termékeire. A közismert orosz, lengyel és svéd márkák mellett leginkább az amerikaiak erősödnek, de megjelentek a nyugat-európaiak is.

Biztos vagyok benne, hogy hamarosan a mi régiónkban is nagyobb figyelmet fordítanak az innovatív eljárással készült helyi vodkákra. Erre a térképre első gyártóként Magyarországot is szeretnénk felrakni az Opera Vodkával

– mondta Dámosy Bálint.

A manufaktúra csapata közel egyéves fejlesztést követően teremtette meg az Opera Vodkát. A gluténmentes kukoricaszesz speciális eszközökön történő többszörös szűrésével és kezelésével, saját titkos receptjük szerint készül el a végleges, 40 fokos, tiszta vodka. A szakember szerint a vodkánál valamelyest szűkebb a kísérletezés lehetősége, mint a gin esetében, de azt gondolták, hogy a vodka tekintetében is megalkotható az egyedi ízvilág. Szemben a ginnel, ahol a fűszer és gyógynövény alapanyagok gondos megválogatása, valamint a ginre legmegfelelőbb lepárlási technika alkalmazása a magas minőség záloga, a vodkánál nagyobb hangsúly terelődik a párlat struktúrájára és textúrájára, ami a szűrési és kezelési folyamatok révén tökéletesíthető.

Az Opera Vodkát egyrészt klasszikus koktélok elkészítéséhez javasolják, mint például a James Bond révén ismert Vodka Martini, vagy a Szex és New York hölgyei által fogyasztott Cosmopolitan. Természetesen a manufaktúra a tiszta Opera Vodka mellett 2021 folyamán további izgalmas és egyedi ízesítésű vodkákkal is szeretné meglepni a fogyasztókat és bártendereket, ezáltal talán olyan fogyasztókkal is megszerettetni a vodkát, akik semleges ízvilága miatt korábban kerülték.

A minőségi tartalom mellett a kisüzemi prémium termékek sikeres piaci bevezetésénél elengedhetetlen külső megjelenésnek is újfent fontos szerep jut. Az Opera Vodka címkéjéért és arculatáért éppúgy a képző- és iparművészekből álló tervezőcsapat, a Red Dot elnyerésével már bizonyított Graphasel Design Studió a felelős, mint az Opera Gin esetében. Az Opera Vodka címke koncepciója a tisztaságra épül. A gin címkéjéből ismert alapmotívumok ezúttal fehér, festetlen gipszstukkót idézve köszönnek vissza. Igazából csak közelebbről vehetők ki, a finom, háromdimenziós domborításnak köszönhetően újabb és újabb részleteket fedezhetőek fel, amelyek mind különböző jelentéssel és szimbolikával bírnak. Apró motívumaiban is eltér az Opera Gin címkéjétől: például a központi szfinx figura ezúttal az Opera Vodka alapanyagát, kukoricát tart a kezében. A hófehér címke a tisztaság mellett a frissességre is utal. Ezen tulajdonságai joggal teszik alkalmassá arra, hogy az egyszerű vodka-szódától a különleges koktélokig mindenféle italnak alapanyaga lehessen.

A jó minőségű hazai alapanyagok megválasztása, a hosszú tesztelési folyamattal kialakított előállítási módszerek, valamint a művészi arculat célja, hogy egy olyan erős magyar vodka márka szülessen, amely a hazai és külföldi top bárokban is megállja helyét, éppúgy, mint nagytestvére, az Opera Gin Budapest. A bevezetést ugyanakkor - különösen a járványidőszakra tekintettel – visszafogott árképzés támogatja. Noha a termék minőségét illetően a prémium szegmenst célozza, árában nem lóg ki jelentősen a jól ismert nemzetközi márkák közül.

Az lebeg a szemünk előtt, hogy ha visszatérnek a helyi vendégek és a turisták a magyar bárokba, és valamilyen újhullámos, mégis helyi italt keresnek, akkor Opera Gin és Opera Vodka kerül majd elsőnek említésre

– vallott a tervekről Dámosy Bálint.

(A cikkben szereplő képek az Első Magyar Gin Manufaktúra tulajdonát képzik.)

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu