Több milliárdos állami kár a Hubertus Bt. méltánytalan földbérlése miatt

agrarszektor.hu
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet a Hubertus Bt.-vel kötött hosszú távú, több ezer hektárra szóló földbérleti szerződés felbontását, valamint a területek visszaszerzését kezdeményezte. A német érdekeltségű Hubertus Bt. Hektáronként évi tíz forintért bérelhetett több mint 700 hektárnyi állami földterületet 1999 végéig, ez az államnak mintegy 7-8 milliárdos kárt jelent.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tavaly szeptember 13-án elmondta, hűtlen kezelés és természetkárosítás elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes, illetve tettesek ellen az ügyben. A kormánybiztosi hivatal megállapította: alapos a gyanú, hogy a szerződésben szereplő feltételek miatt az államot hét-nyolc milliárd forintos kár érte. Az NFA a kifogásolt földhaszonbérleti szerződés miatt kezdeményezte a kontraktus felbontását és a terület állami birtokba vételét.

A feljelentett cég bírósághoz fordult. "A Hubertus Bt. továbbra is érvényesnek tekinti az állammal kötött bérleti szerződést" - jelentette ki Csató András. A cég ezen kívül elvárja, hogy az NFA teljesítse a szerződés feltételeit.

Csató András hozzátette: "Már több alkalommal kerestük az érintett kormányzati szerveket a mindkét fél számára előírt jogok és kötelezettségek - így a földbérleti díj - átbeszélése és értelmezése érdekében, eddig eredménytelenül."

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa, Fülöp Sándor szerint a Hubertus Bt. tevékenysége súlyosan veszélyezteti a vízi élővilágot a Balaton déli partján, valamint jelezte, hogy a magyar állam nevében eljáró Állami Vagyonügynökség rendkívül előnytelen haszonbérleti szerződést kötött a társasággal. A tárgyalások hamarosan megkezdődnek - írja a Magyar Hírlap.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?