Hatalmas bővítés az Axiálnál: így duplázta meg a tárolókapacitását a cég

Hatalmas bővítés az Axiálnál: így duplázta meg a tárolókapacitását a cég

agrarszektor.hu
Bővítette a bajai székhelyén található Alkatrész Logisztikai Központját (ALK) az AXIÁL Kft. A megújult ALK-ban 14 méter magasságig fognak raktározni, a polcokon pedig 38 ezer láda kap helyet, amelyeket teljesen automatizált módon, robotok segítségével mozgatnak. A Portfolio Csoport idén is díjazta a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket, 2021-ben az Év agrárberuházása díjat az AXIÁL Kft. képviseletében a cég ügyvezető igazgatója, Pintér Zsolt vehette át.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az AXIÁL Kft. már 30 éve áll a gazdák rendelkezésére mezőgazdasági és építőipari gépek és alkatrészek forgalmazásával, szervizelésével, valamint bérgépkihelyezéssel és pénzügyi szolgáltatással. Az ALK-ban eddig mintegy 4500 négyzetméteren tároltak alkatrészeket és berendezéseket, de az augusztusban lezárult fejlesztéssel ez további 2500 négyzetméterrel bővült - ismertette Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember hozzátette, hogy ezzel mintegy 60%-kal nőtt a tárolókapacitás alapterülete, de mivel ALK magasságát a korábbi 8 méterről 14 méterre emelték, ezzel gyakorlatilag megduplázták a kapacitásukat.

A célunk az, hogy a mezőgazdasági és az építőipari vállalkozásoknak egy olyan fajta rendelkezésre állást tudjunk biztosítani, ahol az általuk megvásárolt, nagy értékű, nagy műszaki tartalommal rendelkező berendezéseket a legnagyobb hatékonysággal tudják használni, tehát minél kevesebb állásidővel kelljen számolniuk

- mondta Pintér Zsolt.

A szakember beszélt arról is, hogy nemcsak Baján látnak el nagykereskedelmi raktárfunkciót, hanem 18 telephelyük van az országban, ahová a hét minden munkanapján szállítják az alkatrészeket. Az ALK jelenleg mintegy 38 ezer dobozt tartalmaz, amit további részekre lehet bontani. Az új raktárnak a robotizált része mintegy 80 ezer pozíciót tud fogadni, a raklapos részen pedig a korábbiakhoz képest további 3500-4000 raklapnak van helye pluszban. A beruházás a Pénzügyminisztérium támogatásával valósult meg.

A Portfolio Csoport a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket idén is a Portfolio Agrárdíjakkal jutalmazta. 2021-ben az Év agrárberuházása díjat az AXIÁL Kft. nyerte el, amelyet a vállalat ügyvezető igazgatója, Pintér Zsolt vett át. A többi díjazottról itt találhatóak bővebb információk.

EZ IS ÉRDEKELHET

EZ IS ÉRDEKELHET

Címlapkép forrása: Portfolio

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03