Fontos figyelmeztetés érkezett: erre minden kutyatulajdonosnak fel kell készülnie
Ahogy véget ér a nyár, négylábú társaink is megérzik az évszakváltást: megindul a vedlés, valamint gyakoribbá válnak a bőr- és emésztési panaszok.
Ahogy véget ér a nyár, négylábú társaink is megérzik az évszakváltást: megindul a vedlés, valamint gyakoribbá válnak a bőr- és emésztési panaszok.
A NAK arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy csemegekukoricát közvetlenül termelőktől vagy megbízható forrásokból szerezzenek be.
Az egykor aranysárgán hullámzó repcetáblák sok helyen visszaszorultak, de ez nem a búcsú, hanem az átalakulás jele
A Bereg térségében található Kőris-erdőben különleges vízpótlási műveletet hajtottak végre.
A vadon élő állatok képesek terjeszteni a háziállatok betegségeit, ugyanakkor a háziállatok járványai is átterjedhetnek a vadállományra.
Föld, ember, jövő – agrotechnológia mozgásban – V. rész
Szombaton a fővárosban és több településen is trópusi éjszaka volt, azaz 20 Celsius-fok fölött alakult a minimum-hőmérséklet.
A Carlsberg nem érte el a várt féléves profitot, és nem számít a fogyasztói környezet javulására 2025 hátralévő részében sem.
A termények hűtése az egyik legegyszerűbb módja lehetne a toxinképződés és a kártevők megfékezésének.
Az aszály, a csökkenő árak és fogyasztás hármas szorításában küzd a hazai halászati ágazat.
A tó vízhőmérséklete szokatlanul magas értékeket mutat az idei nyár végén, több mint 2 Celsius-fokkal meghaladva az elmúlt húsz év átlagát.
Kigyulladt egy szalmabálákkal teli nyitott szín és egy birkaól a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Újszászon.
A nyári aratást már majdnem el is felejtettük. Nagyjából, átlagos és jó termések jöttek be. Legtöbb termelőnek a remények bejöttek.
Összesen 18 megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést zivatarok miatt, emellett felhőszakadás és magas középhőmérséklet is várható néhol.
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve a fátyolfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk
Sok esetben az állatok nem tudatosan választják a várost, hanem véletlenszerűen jutnak be, majd alkalmazkodni kényszerülnek.
Behűtöttek a zivatarok
Az ózonkoncentráció hazánkban is jelentősen meghaladta az uniós egészségügyi határértéket, ami komoly egészségügyi kockázatokat jelent.
A feltételesség kapcsán elvárás, hogy a legforróbb időszakokban a talaj takarása biztosított legyen tarlóval, tarlóápolással, vagy növényi takarással.
Vaddisznók jelentek meg csütörtök késő este a Városmajor környékén, amit egy közösségi médiában terjedő videó is megörökített.

Az elővetemény magkeverékek kiválasztása során egyértelműen a cél határozza meg a növényi összetételt.
Márki Károlyt, a NAGISZ Zrt. takarmányipari ágazatának vezetőjét kérdeztük.
A túlélés kulcsa a hozzáadott érték növelése és a beruházások felgyorsítása lehet.
Az elmúlt negyed évszázadban gyakorlatilag folyamatosan emelkedett a dió ára Magyarországon.
Bár az elmúlt években komoly drágulás volt megfigyelhető a ponty árában, idén a tavalyihoz hasonló árakra számíthatnak a vásárlók.
Új év, új matrica árak - az autópályák úthasználati díjának mértékét törvény szabályozza. 2026-ban sem maradunk változás nélkül.
Bevált műszaki alapok, új design és prémium kabin. Hatékonyabb üzemeltetés, nagyobb kényelem és kimagasló vonóerő.