Új pályázatot jelentett be az agrártárca: több milliót is kaphatnak ezek a gazdák
Pályázati felhívás indul az állami génmegőrzési feladatok ellátására.
Pályázati felhívás indul az állami génmegőrzési feladatok ellátására.
Ezekre a dilemmákra kell felkészülnie a családi borászatoknak.
Érdekes kutatás látott napvilágot.
Meglepő kutatás látott napvilágot.
Elképesztő mit okozhatnak a kutyák a természetvédelmi területeken.
Erdők nélkül védtelenek vagyunk.
Az elmúlt tíz évben látványosan csökkent a havas napok száma.
Új képzés a digitális mezőgazdaságért.
Nagy figyelem övezi ezt az élelmiszer-előállítási technológiát.
Van igény az energianádra, de csak kevesen fognak bele a termesztésbe.
Közösen fejleszti a pálinkaszektort a MATE és a Pálinka Nemzeti Tanács.
Hiába lerágott csont, sok mindent nem tudunk a húsról és a vegánságról.
A magyarok többsége hajlandó többet fizetni a hazaiért.
Mit tehetnek a gazdák a mezőgazdaság megóvásáért?
A Tiszántúlon reggel még előfordulhat hózápor, majd délelőtt ott is mindenütt csökken a felhőzet, és ekkor jobbára gyengén felhős, napos idő lesz
Gyuricza Csaba szerint Európa élvonalába kerülhet az agráregyetem.
Halászati és horgászati szakemberek találkoztak Gödöllőn.
Így segítenék a fenntartható erdőgazdálkodást.
Lekörözték a szomszédaikat is.
A hidrogén lehet a dekarbonizáció kulcsa.

Az egyre szélsőségesebb időjárás a repcetermesztőket is komoly kihívások elé állítja, ezért a sikeres állomány megalapozása már jóval a vetés előtt elkezdődik.
Valóban kellenek a Dunára vízlépcsők? Kiderül az Alapvetés podcast eheti adásából.
Nemcsak a termés mennyisége, hanem egy egész gazdálkodás jövedelmezősége múlhat azon, hogy mennyi víz marad a földeken.
Az erdők túlélésre rendezkedtek be, miközben a kiszáradt avar miatt a tűzveszély is jelentősen megnőtt.
A klímaváltozás miatt egyre gyakrabban merül fel, hogy a magyar mezőgazdaságnak a hagyományos kultúrák helyett más növények felé kellene fordulniuk.
Az Agronómiai Központ és a Téradatkezelő segítségével a PGR még hatékonyabban támogatja az adatvezérelt gazdálkodást.