Megalkották az első hazai biosört - Kóstolható!
Tudományos összefogással folyékonnyá lett a 10 ezer éves alakor búza.
Tudományos összefogással folyékonnyá lett a 10 ezer éves alakor búza.
Magyarországon kitörési pont lehet az agrárium, de a sok bizonytalansági tényező a finanszírozói oldalon is erős fejfájást okoz.
Régen a ritka reformkísérletek egyike volt a hetvenes évek elején a bábolnai IKR által bevezetett termelési rendszer.
Jelenleg a legnagyobb teljesítménydeficit a gabonatermelésben és az állattenyésztésben van.

Becslések szerint akár nyolcszázezer - egymillió hektárral is visszaeshet a szántóterület, ha a jelenlegi környezeti folyamatok tartósnak bizonyulnak.
Ha zöldségtermesztésről beszélünk, többnyire lágyszárú növényekre gondolunk, pedig számos fa és cserje szolgáltat ehető részeket.
A kiegyensúlyozott őszi-téli étkezéshez nem kell felforgatni az életünket vagy vagyonokat költeni.
A statisztikák szerint Magyarország éves fakitermelése az elmúlt 25 évben jellemzően 7 millió köbméter körül alakult.
Bár a magyar száraztészta-piac stabilnak mondható, a fogyasztói árakban azért elő tudnak fordulni komoly kilengések.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.