Érezhetően fehéredik a gabonapiac

agrarszektor.hu
A jelek szerint sikerrel lehetetlenített el számos csalási formát az egyes növényi termékekre idén bevezetett fordított áfa kötelezettség. Júliusban két észak-alföldi határátkelőhelyen is határozottan csökkent a valószínűsíthetően fiktív gabonaexport.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Főigazgatóságának a Világgazdaság birtokába került gyorsjelentése szerint Ártándon és Csengersimán 69,94 százalékkal esett vissza a gabonaszállítmány forgalom, míg áruokmány szerinti mennyiségben 70,76 százalék volt a csökkenés mértéke. A tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva az export 78,21, az import 56,76 százalékkal csökkent, míg áruokmány szerinti mennyiség tekintetében 79,39 illetve 43,86 százalékos a csökkenés. Kizárólag az említett két vizsgálati ponton közel 1 milliárd forintos forgalomcsökkenés következett be a tavalyi év gyanús kiszállítóinak, vásárlóinak eltűnésével, ráadásul ez az érték vélhetően alulbecsültnek is számít, hiszen a jelentés 50 ezer forintos tonnánkénti árakkal számol, miközben a piaci árak ennél valamivel magasabbak. A forgalom visszaesésének elsődleges oka a július elsejétől életbe lépett fordított áfa, mely a gabonafélékre, olajosmagvakra, valamint egyes fehérjenövényekre nézve kötelező érvényű. Ezzel gyakorlatilag lehetetlenné vált az említett áruk, elsősorban Romániába, Szlovákiába és Szerbiába történő fiktív utaztatásával kivitelezett áfacsalás, így gyakorlatilag csak a valóban legális forgalom maradt meg.

“Mára elmondható, hogy a fordított áfa bevezetése elérte a célját, és - Romániához hasonlóan - azonnal megtisztította a piacot." - mondta el a Világgazdaság megkeresésére Vacsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Hozzátette: "az adócsalók ma más árukkal dolgoznak, jellemzően műtrágyával és húsfélékkel, ezért a jövőben indokolt lenne kiterjeszteni a rendelkezést más árucsoportokra is." Hasonló véleményen van Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetségének főtitkára is. "Aggasztó, hogy a csalók olyan feldolgozott termékeket keresnek céljaikra, amelyek nem esnek a fordított áfa hatálya alá. Jellemzően ilyen áruk a különböző lisztek, és darák, mint például a szójadara." Pótsa elmondása szerint a szövetség mindenképp kezdeményezni fogja a rendelkezés más árucsoportokra történő kiterjesztését.

 

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?