A koncentrálódó felvásárlókkal szemben muszáj összefogniuk a termelőknek
Egységben az erő
Egységben az erő
A kamara is csatlakozott a kezdeményezéshez.
A döntés egyelőre még csak baromfit érinti
Nem készül a poloskacsapda.
Az extrém UV-B-sugárzás miatt is figyelmeztetnek.
Éves szinten 8-10 százalékkal több paradicsom érkezik az EU piacára
A vegyigyár magkapta a jogvédelmet, a kénsavüzem még várja a döntést
Amit a mostani hercehurcáról tudni kell
Ugyanaz történik, mint tavaly: komplett állományok semmisülnek meg
Idén 2,4 milliárd forintot kapnak a tanyák.
A lekvárnak való gyümölcs 300 forintba kerül kilónként.
Friss tőke érkezik a Kall Ingredients beruházásaihoz.
Szombaton 34 fok is lehet.
Lélegzetvételnyi időt kapott a műtrágyakirály
Makai Szabolcs került a Talentis Agro Holding élére.
Megállapodást kötött a Bonafarm és a Pécsi Tudományegyetem.
18%-kal esett az antibiotikumok eladása 2016 és 2017 között
Margarinfogyasztó nemzet vagyunk
Mindenki érti: nem lehet hús a műhús
A kamara is támogatja a Példakép Tábort.

Sok éve nem volt ilyen tél hazánkban, hogy közel két hétig éjjel-nappal fagypont alatt legyen a hőmérséklet.
Egyes fajok számára a kora tavaszi hűvös föld nem akadály, hanem ideális környezet a fejlődéshez.
Aki ebben a periódusban nem fejleszt, az az exit stratégiát fogalmazta meg – mondta Hollósi Dávid az Alapvetés podcastban.
2023-ra több mint háromszorosára növekedtek az árak a 2010-es szinthez képest itthon.
Egy összehasonlítás egyértelműen rámutat: nem minden tejtermék terheli egyformán a környezetet.