Extra Early Bird jegyek az Agrárszektor 2025 konferenciára!
Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, ahol kistermelők és fiatal gazdák most 64.900 Ft + áfa összegért vehetnek részt az év egyik legnagyobb és legrangosabb agráreseményén! A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
Arai Yutaka a KKM külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosával, Budai Gyulával tárgyalt. A megbeszélések fő témája a regionalizáció volt, melynek lényege, hogy állategészségügyi problémák, járványok esetén csak a fertőzött területről tiltják meg a hús és a hústermékek kiszállítását, nem az egész országból.

- emelték ki a közleményben. Budai Gyula a közlemény szerint jó esélyt lát a megegyezésre a sertéshúsra vonatkozóan is, köszönhetően annak, hogy a magyar állategészségügyi szabályozás az EU-n belül is a legszigorúbbak egyike. Megjegyezte, hogy a Magyarországon talált sertéspestises állatok mind vaddisznók voltak, házi sertésben sehol sem mutatták ki a betegséget. A miniszteri biztos a regionalizációs megállapodás fontosságát azzal indokolta, hogy Japán a magyar élelmiszeripari termékek elsőszámú piaca Európán kívül, ám a tavalyi sertéspestis jelentősen visszavetette a kivitelt.
A KKM Kínával, Vietnámmal és Dél-Koreával is hasonló megállapodásról tárgyal, a sikeres egyeztetések több tízmilliárd forintnyi új üzletet hozhatnak a magyar sertéságazat cégeinek - olvasható a közleményben.