Szlovénia bevallotta: nem találtak silányabb nyugati élelmiszert
A vizsgálatok eredményét elküldték Brüsszelnek is.
A vizsgálatok eredményét elküldték Brüsszelnek is.
Megállapodást kötne a kormánnyal az agrárkamara.
Élőállatot, élelmiszert, tejtermékeket és vetőmagokat is exportálhatnánk.
Olyan új projektek támogathatók, amelyekhez még nem kezdtek hozzá.
A magyarok évi 12,3 liter alkoholt fogyasztanak fejenként.
Első körben csaknem 10 ezren kapják kézhez.
Uniós kutatási projekt indult a tudatosabb fogyasztásért.
A vevő kérésére cserélték le a zöld-sárga fényezést.
Emelkednek a felvásárlási árak.
Szakma és kikapcsolódás egy helyen!
Akár az is előfordulhat, hogy nagyobb veszteség nélkül ússzuk meg a fagyokat.
Szűkítik azok körét, akik földet vehetnek.
A tavalyi kiváló év aligha ismétlődik meg Békésben.
Két és fél évig tartott a jogszabály előkészítése.
Tegyük zölddé a sötét lakást is!
Gumihevederes járószerkezetű gépet gyártanának a gazdáknak.
Május 19-én Agrárexpo és Agrárfórum Pápán.
Folyamatosan növekszik a napraforgó vetésterülete.
Egyre jobban távolodunk a 310-es szinttől.

2025-ben is számtalan nagy interjút készített az Agrárszektor és rengeteg neves szakemberekkel beszélgettünk.
Fagymentes időben télen bármikor metszhetünk, ez ugyanis a fa vagy bokor egészségének és élettartamának fenntartásához is elengedhetetlen.
Túlélési útmutató az ünnepi időszakra az Alapvetés podcastban Czecz Fruzsina gasztropszichológustól.
Elképesztően eseménydús volt a 2025-ös év a magyar agráriumban, az Agrárszektor pedig idén is minden témáról beszámolt.
A halak fogyasztása világszerte az étrend egyik legértékesebb eleme, hiszen alacsony zsírtartalmúak, és kiváló minőségű fehérjeforrások.
Új év, új matrica árak - az autópályák úthasználati díjának mértékét törvény szabályozza. 2026-ban sem maradunk változás nélkül.
Bevált műszaki alapok, új design és prémium kabin. Hatékonyabb üzemeltetés, nagyobb kényelem és kimagasló vonóerő.