Sertés- és baromfiáfa: 50 milliárdot bukhat a büdzsé
A szalámik és a felvágottak is 5 százalékkal adózhatnak. 2018-ig lenne fordított áfa a gabonafélékre.
A szalámik és a felvágottak is 5 százalékkal adózhatnak. 2018-ig lenne fordított áfa a gabonafélékre.
November közepén 6 milliárd forintot hirdetnek meg.
Milliókkal támogatja a kormány a Fiatal Gazdákat.
A tervezet szerint 423 milliárd forintot költhet jövőre a minisztérium.
Közbenjárt a VM, javul a juhászatok helyzete az új KAP-ban.
17%-kal haladja meg az elmúlt öt év átlagát az idei termés.
Nem szeretnék, ha a zöldségek és a gyümölcsök kimaradnának az áfacsökkentésből.
Zöldségtároló és feldolgozó üzemet építenének.
A növénytermelés a sláger a fiatal gazdáknál, az állattartás már nem igazán divat. "Tematikus alprogramot" tervez a VM.
A Vidékfejlesztési Programban alapkövetelmény lesz a környezetvédelem.
A durva árcsökkenés a nyári aszálynál is jobban fáj a kukoricatermelőknek.
A vagyonkezelőtől a VM-hez kerülnek a bevételekre és költségcsökkentésre kényszerített kutatóintézetek.
Érthetetlennek tartják, miért maradnának ki az áfacsökkentésből.
Az emberiség élelmiszerellátásához a mezőgazdaságnak is új utakat kell találnia. Vélemény: Sárospataki György írása.
Januártól 10 százalék alá csökkentené a sertés- és a baromfihús áfáját a kormány.
A földművesek nyernek, az agrárcégek és az "egyszerű" állampolgárok buknak.
Lépéselőnyben a kukoricatermelők.
2014 és 2020 között várhatóan a mostanihoz hasonló nagyságrendű összeg jut a hazai mezőgazdaságra.
A nemzetgazdasági miniszter Szentendrén éltette a hazai agráriumot.
Minden termelő bukik, aki nem kötött szerződést.

Egyre kilátástalanabb a szántóföldi növénytermesztés jövője, csak rossz és rosszabb megoldások közül válogathatnak a gazdák.
Az előző évek mélyrepülése után a 2026-ban fellendült a traktorok értékesítése Magyarországon.
Magyarországon tovább csökkent a málnatermesztés, miközben a belföldi keresletet egyre nagyobb arányban importból fedezik.
Egy Somogy megyei házisertés-állományban igazolta a hatóság az afrikai sertéspestis jelenlétét.
A miniszter szerint olyan termékkörök gyártását kellett volna támogatni, amiből hiány van.
Az Agronómiai Központ és a Téradatkezelő segítségével a PGR még hatékonyabban támogatja az adatvezérelt gazdálkodást.