Jó idők jöhetnek az állattartókra, de vannak komoly kockázatok
Óvatos optimizmus, de némi aggodalom is jellemzi a tavaly jó évet zárt állattenyésztési szektort.
Óvatos optimizmus, de némi aggodalom is jellemzi a tavaly jó évet zárt állattenyésztési szektort.
2023-ban több változtatás is megjelent, az egyik ilyen az úgynevezett Víz Keretirányelv betartására vonatkozik.
Fellendülőben a füge és a kivi termesztése hazánkban, míg más gyümölcsök egyre kisebb figyelmet kapnak.
Az ipari termelői árak 2023 decemberében az egy évvel korábbihoz viszonyítva 7,2 százalékkal csökkentek.
Egyre nagyobb veszélyt jelentenek a klímaváltozás okozta tavaszi fagyok a hazai gyümölcstermesztésre.
Az Ezért kincs az agráradat sorozatunk évindító, 35. részében is újdonságokkal készültünk. Ebben az évben a nőké lesz a főszerep.
Az ország túlnyomó részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csupán a keleti határ közelében lehetnek felhősebb körzetek, illetve időszakok, csapadék azonban arrafelé sem várható
A Nébih adatbázisában kell regisztrálniuk magukat a biomassza-kereskedőknek, -feldolgozóknak és -termelőknek.
Magyarországon a 2023-as évben közel 70 ezer ha területen termeltek a gazdák fehérjenövényt, ebből nagyságrendileg 60 ezer ha volt szója.
Megszoktuk a mezőgazdaságban, hogy a terméseredmények kialakulásának indoklását az időjárással kezdjük. Azt is megszoktuk, hogy a kieséseket alapvetően az időjárási körülményekkel magyarázzuk.
A következő időszakban az alkalmazkodókészség lesz az egyik legfontosabb hívószó a magyar agráriumban.
A szakértők kimondták, a tavalyi gyászos év után 2024-ben látható lesz a gazdasági növekedés Magyarországon.
Legalább néhány, a Duna-Tisza közén több órára kisüt a nap, miközben frontális felhőzet terjeszkedik kelet felé
Többé már nem lehet a hagyomány és a megszokás alapján gazdálkodni, a gazdáknak haladniuk kell a korral.
Kora délelőttre a felhős tájakon is csökken a felhőzet, és a felhőátvonulások mellett a legtöbb helyen több órára kisüt a nap
A legnagyobb költségtényezők mérséklődnek, de vannak még fejfájásra okot adó tényezők.
A szakértők szerint 2024 is tartogathat kihívásokat a gazdálkodóknak, de talán megkezdődhet a kitörés.
Fontos lenne, hogy az erdőgazdálkodók bevonásával szülessenek az ágazatot is érintő döntések az Európai Unióban.
Nyugat felől felszakad a felhőzet, és egyre nagyobb területen számíthatunk gyengén vagy közepesen felhős időre
A tenyészidő és a növekedési foknap, vagy más néven hőösszeg megmutatja, hogy mikorra számíthatunk betakarításra.
2025 júliusában a magyar gazdák 5,2 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban.
Egyre nagyobb fantáziát és lehetőséget látnak a sörgyártók az új alapanyagokban.
2025 első hat hónapjában jelentősen nőtt a tojás ára Magyarországon az előző év azonos időszakához képest.
A miniszterelnök bejelentette, hogy meghosszabbítják az egyes élelmiszerekre és kozmetikai termékekre elrendelt árrésstopot.
Már a 2 millió tonnát sem éri el a zöldség-gyümölcs termés, egyre kevésbé vagyunk képesek hazai termelésből kiszolgálni a hazai fogyasztást.