Ezért nehéz fiatalon elkezdeni: nem könnyű a kezdő gazdák sorsa
A jelenlegi körülmények között egyáltalán nem vonzó a gazdálkodás a fiatalok számára?
A jelenlegi körülmények között egyáltalán nem vonzó a gazdálkodás a fiatalok számára?
Kiadvány segíti a gazdákat az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás igénylésében
A szakértők szerint az éghajlatváltozás egyértelműen szerepet játszik a helyzet súlyosbodásában.
A kérelmeket legkésőbb az előírt határidőig kell benyújtani, a Kincstár pedig 2025 március végéig dönt a kifizetésekről.
A támogatási kérelmeket 2024. november 25 és 2024. december 23 közötti időszakban lehet benyújtani elektronikus úton.
Már véleményezhető a Rövid Ellátási Láncok (REL) fejlesztése című pályázati felhívás.
Fontos, hogy az agráriumban minél többen kihasználják a digitális technológia nyújtotta lehetőségeket.
Nem volt zökkenő- és feszültségmentes az új Közös Agrárpolitika első éve sem Magyarországon.
Az előrejelzések szerint az idei gabonatermelés mennyisége mindössze 255,6 millió tonna lesz, ami 9 százalékkal marad el a történelmi átlagtól.
A szakértők keresik a választ az aggasztó mértékű őzpusztulásra Csongrád-Csanád vármegyében.
A folyamatos megújulás, a mindenkori piac követelményeihez alkalmazkodó hatékony válaszadás az agrárium elsődleges feladata lesz a jövőben.
A legfrissebb előrejelzés szerint növekvő búzatermelés és átalakuló vetésszerkezet várható Ukrajnában jövőre.
Jelentősen megnőtt a mezőgazdasági termelés értéke az elmúlt húsz évben, a foglalkoztatottságban viszont komoly visszaesés volt megfigyelhető.
A cég biológiai termékekért felelős közép- és kelet-európai kereskedelmi vezetője szerint több ponton már most kiegészítik ezek a termékek a hagyományos megoldásokat.
Az előállítás nem igényel óriási termőterületet, nem kell növényvédő szerrel permetezni, műtrágyázni, és minimális a friss víz- és energiaigénye.
A mezőgazdasági igényekre szabott vállalatirányítási rendszerek az agrárcégek legjobb eszközei lehetnek arra, hogy megőrizzék és növeljék versenyképességüket.
Hiába hasonlít az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) és az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR), nem ugyanaz.
A visszaesés a kukorica termésátlag csökkenésével magyarázható, amit főként a kedvezőtlen időjárási körülmények okoztak.
Módosult a „Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása” című pályázati felhívás.
A rózsa termesztése hazánkban is népszerű, ám számos betegség és kórokozó van, amik ellen a megfelelő védekezés kulcsfontosságú.

Van az Európai Uniónak egy szigorú, mégis izgalmas szabályozási területe, ahol a tudomány és a gasztronómia találkozik.
Látszólag visszaesés, valójában szerkezeti átalakulás jellemezte a hazai növényvédőszer-piacot 2025-ben.
A tejpiaci válság egyre mélyebbre taszítja a hazai állattartókat, sok gazdaság hónapok óta veszteséggel működik.
Több olyan zöldségnövényünk van, melyek egyszerűen termeszthetők, de már nincsenek a kiskertekben és a boltokban, mert kimentek a divatból.
Úgy fest a talaj április végén, mintha már nyár eleje lenne - egyelőre nem indul jól az idei szántóföldi szezon.
A szántóföldi növénytermesztés kihívásaira keresi az ország a választ. Egyértelmű a szakmában, hogy a minőség fokozására ma már nem a piaci előny megszerzése miatt szükséges, hanem létkérés.
A kritikus fenológiai időszakokban végzett, jól megválasztott kezelések a termés mennyiségét és minőségét is alapvetően befolyásolják.
A peronoszpóra a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége. A fertőzésnek kedvező helyzetben és megfelelő védelem nélkül károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat.
Újraindulhatnak az elhalasztott agrárberuházások: a pályázati források és a napelemes acélépítés kombinációja hozhat fordulatot.