Ezek most a legjobb bioborok Magyarországon: itt a lista
A zsűri 10 borvidék 21 pincészetének 75 biobora közül választotta ki a legjobbakat.
A zsűri 10 borvidék 21 pincészetének 75 biobora közül választotta ki a legjobbakat.
Az iraki Basra méhészei súlyos válságban: a szárazság és a sós víz miatt felére csökkenhet a méztermelés.
Őszies, bekuckózós napok jönnek, de vasárnaptól már szárazabb időjárásban bízhatunk.
Lengyelországban több mint 40 százalékkal olcsóbb a szilva a tavalyi árszintnél.
Általában erősen felhős vagy borult idő várható, de a délnyugati harmadban átmenetileg szakadozottabbá válhat a felhőtakaró
Az Európai Unió vöröshagymatermése 2024-ben 7 millió tonna volt, ebből Hollandia messze a legnagyobb termelőként 1,8 millió tonnával részesedett.
Újra kell gondolni a növényvédelmi kezeléseket, de vannak már genetikai védelemmel bíró fajták is.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatója fejlesztette ki a világ legpontosabb ENSO előrejelző rendszerét.
Különös találkozásban volt része egy ajkai lakosnak, amikor konyhájában egy skorpióra bukkant.
Magyarországon a takarmánykukoricát tonnánként 73,7 ezer forintért adták szeptember második hetében.
Az Agro Napló legfrissebb számában számos érdekességgel és hírrel találkozhatnak az olvasók.
A magyar mezőgazdaságban egyre sürgetőbb kérdéssé válik a generációváltás, ezért változásra van szükség.
Szakmai összefogás indul az aranyszínű sárgaság fitoplazma fertőzéssel szemben itthon.
A HungaroMet közlése szerint 16 Celsius-fokos különbség alakult ki az országban kedden.
Az élelmiszeripar tavaly több mint 5800 milliárd forint árbevételt ért el, melyből 2300 milliárd forint a külpiacokon realizálódott.
A Bizottság javaslata szerint a tagországoknak legalább 294 milliárd eurót kell biztosítaniuk a gazdálkodók jövedelemtámogatására 2028 és 2034 között.
Drámai mértékben csökkent a vízszint a tatabányai Síkvölgyi Horgásztavakban, ennek nem lesz jó vége.
Az elmúlt 14 hónapban becslések szerint több mint 350 millió eurós kárt okozott a Görögországban tomboló juhhimlőjárvány.
Friss adatok szerint a nagyvállalatok több mint fele finanszírozná uniós forrásból a nagyberuházásait.
Kína argentin szójababot vásárol az adócsökkentés után, ami miatt az amerikai gazdák kiszorulhatnak a versenyből.

Elképesztően eseménydús volt a 2025-ös év a magyar agráriumban, az Agrárszektor pedig idén is minden témáról beszámolt.
Túlélési útmutató az ünnepi időszakra az Alapvetés podcastban Czecz Fruzsina gasztropszichológustól.
A halak fogyasztása világszerte az étrend egyik legértékesebb eleme, hiszen alacsony zsírtartalmúak, és kiváló minőségű fehérjeforrások.
Az Alapvetés podcast műsoraiban minden csütörtökön a szakma nagy neveit láttuk vendégül.
Az elmúlt negyed évszázadban gyakorlatilag folyamatosan emelkedett a dió ára Magyarországon.
Új év, új matrica árak - az autópályák úthasználati díjának mértékét törvény szabályozza. 2026-ban sem maradunk változás nélkül.
Bevált műszaki alapok, új design és prémium kabin. Hatékonyabb üzemeltetés, nagyobb kényelem és kimagasló vonóerő.