Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2024.08.02. péntek
A fátyolfelhőzet mellett időszakosan erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható
A fátyolfelhőzet mellett időszakosan erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható
Felülmúlták az elemzői várakozásokat a cég második negyedéves és első féléves eredményei.
A változó mennyiségű, és időszakosan akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet, illetve a képződő gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás
Egyik napról a másikra drágább lett a tej itthon, egyelőre azonban nem tudni az okát.
Az áremelkedések ellenére is töretlen a kézműves sörök népszerűsége a magyarok körében.
A malmok szerint kénytelenek az árakkal versenyezni a jobb búzáért, mások szerint a fogyasztók nem fogadnák el a drágulást.
Mivel kevesebb a jó minőségű búza a piacon, ezért biztosan emelkedni fog a liszt ára a Gabonaszövetség szerint.
Júniusban 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest.
Napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett
Fel kell készülni rá, hogy még drágábbá válhat a csokoládé ára a következő időszakban.
A kakaó és a csokoládépor fogyasztói ára 2024 májusában az EU-ban 6,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Az idei szezonban háromszorosára nőtt a fokhagyma ára Egyiptomban az intenzív, főleg Európába tartó export miatt.
A görög kormány úgy döntött, hogy 2024 végéig fenntartja az ellenőrző intézkedéseket a szupermarketekben.
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés várható, de a nyugati határ mentén sok lehet a felhő
Továbbra sem érte el a Covid előtti szinteket a söripar, a kisüzemi szegmensen pedig a sportesemények sem segítenek.
Magyarországon 2024-ben a 100%-os narancslevek tekintetében 79%-ot emelkedtek az átlagos fogyasztói árak 2022 azonos időszakához képest.
Június közepére kínálati hiány alakult ki a sárgarépánál a lengyel nagybani piacokon.
Érvényben maradhat a nulla százalékos zöldség-gyümölcs ÁFA-kulcs Spanyolországban.
Délelőtt átmenetileg csökken a felhőzet, ezt követően az északkeleti megyékben erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, míg nyugaton, délnyugaton többnyire kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarhatja a napsütést
A nap első felében derült lesz az ég, majd az ország nyugati felén, kétharmadán megnövekszik a felhőzet
2025 februárjában a magyar gazdák 49,7 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban.
Hiába vannak nehezebb helyzetben a gazdák, a szántóföldi növénytermesztésből nem lehet kispórolni az inputanyagokat.
A biogáz fenntartható, sokoldalú energiaforrás, amely csökkenti a környezeti terhelést és kiválthatja a fosszilis tüzelőanyagokat.
A borkivitel növekedési tendenciát mutat, 2011-ben még 626 592 hektoliter volt az exportált bor mennyisége, de ez 2023-ra 1 149 403 hektoliterre nőtt.
Az EU átlaga 39 százalék, amihez képest Magyarország jelentősen elmarad a maga 22 százalékos értékével.
A Manitou a felhasználói igények alapján folyamatosan fejleszti termékeit és bővíti kínálatát.
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
Ott, ahol 600helyett már csak 180 hektáron tervezik a kukoricavetést, öntözetlen táblákon a zöldborsó is már csak mínuszt terem, nem a klímaváltozásról vagy a mezőgazdaságunkból hiányzó hozzáadott értékről hallana a gazda, hanem kizárólag a megoldásokról.
Az őszi búza termesztése mindig is meghatározó szerepet töltött be a mezőgazdaságban. A siker kulcsa a megfelelő fajtaválasztás, az okszerű tápanyagellátás, valamint a precíz növényvédelem.