Ez a csodaszer rengeteg betegség ellen jó: aranyat ér, így használd
A hidegebb, hűvösebb időszak beköszönte előtt immunerősítő gyógynövények alkalmazásával sokat tehetünk a szervezetünkért.
A hidegebb, hűvösebb időszak beköszönte előtt immunerősítő gyógynövények alkalmazásával sokat tehetünk a szervezetünkért.
Egyre több felhő képződik felettünk, és délutánig mindenhol záródik a felhőtakaró
Délelőtt nyugat felől fokozatosan vékonyodik, szakadozik, majd határozottan csökken is a felhőzet - az esti órákra a Dunántúlon többfelé ki is derülhet az ég, míg a Dunától keletre nagyrészt borult marad az idő
Túlnyomóan borult idő várható, legfeljebb átmeneti vékonyodások lehetnek a felhőzetben
A sütőtök nem csupán egyetlen növényt jelent, hanem a tökfélék családjának több faját és azok számos nemesített változatát foglalja magába.
Míg néhány évtizeddel ezelőtt szinte ingyen hozzá lehetett jutni a birshez, ma már kilónként 950-1200 forintot is elkérnek érte.
Egyre több gazdálkodó látja meg a lehetőséget a süőtöktermesztésben Magyarországon.
Számos zöldség kiválóan alkalmas téli tárolásra, sőt, vannak olyan fajok, amelyek a hidegben is kint hagyhatók.
Schmidt Péter az erdőgazdálkodás, a szántóföldi növénytermesztés és a kertészeti kultúrák terén is dolgozik, érdemes megismerni a történetét.
Nyugat felől előbb a Dunántúlon, majd a Duna-Tisza közén is felszakadozik, csökken a felhőzet, és gomolyfelhős, napos idő valószínű
Délelőttől délnyugat felől újabb felhősödés várható, így az addigra kissé szakadozottabbá váló felhőzet ismét egyre több helyen - legkésőbb északkeleten is - záródik
Az aszály, valamint a külföldi piac nyomása miatt olyan megoldásokra van szükség, amelyek biztosítják a hosszú távú fenntarthatóságot.
A sütőtökkel kapcsolatban vannak félreértések, nem kell ugyanis megvárni a dércsípést.
A termelő gazdaságok száma csökkent, míg a termőterület és a termés is bővült 2023-hoz képest.
A középkorúaknak még jobban oda kell figyelniük az egészséges étrendre, mint a fiataloknak - szerencsére a jó választás gyakran finom is.
Az EU szigorítja a fenbukonazol és penkonazol határértékeit egyes termékekben, a változások 2025. augusztus 24-től érvényesek.
Sokan gondolják úgy, hogy télen nincs sok élet a kertben, pedig régebben voltak módszerek, melyekhez télen is kellett a kertben tevékenykedni.
A legtöbb élelmiszer-növényünk esetén megszokás alapján eldöntjük, hogy melyik a gyümölcs és melyik a zöldség, ám nem minden az, aminek hisszük.
A "superfood" kifejezés elsősorban marketingcélokat szolgál, és tudományosan nem minden esetben igazolt az egészségmegőrző hatásuk.
Családokat és generációkat kötnek össze a karácsonyi vacsora gasztronómiai hagyományai.

Az időjárás szélsőségei, az elmúlt évek tapasztalatai és a piaci árak együtt határozzák meg, hogy a gazdák milyen növények mellett köteleződnek el.
A földhasználattól a feldolgozáson át az értékesítésig ma már egy olyan rendszer rajzolódik ki, amely stabil alapot adhat a jövő számára is.
Sokféle típusú mag létezik, érdemes a lehetőségeknek időben utánanézni, és a beszerzésüket nem az utolsó pillanatra hagyni.
A FruitVeB szerint nem igaz az, hogy az európai boltokban kapható almák a határértéket meghaladó mennyiségű hatóanyag-maradékot tartalmaznának.
A tejpiacon és a sertéspiacon is súlyos a helyzet, jelentős áresést tapasztalnak a szereplők.
A Sajtszívvel ellátott, hazai trappista megvásárlása kilogrammonként kb. 10 liter magyar tej felvásárlását jelenti a nehéz helyzetben lévő magyar gazdáknak.
Hatékonyság, megbízhatóság, folyamatos üzem – a John Deere erre épít. A PowerGard™ az új gépek mellé kiemelkedő gyártói garanciát kínál.
A Hechta Kft. különböző komplex megoldásokat kínál a drótféreg probléma megoldására a termelők részére.
A precíziós gazdálkodás alapja a megbízható technológia – a Klasszikus John Deere AMS csomagok pontosan ezt nyújtják.