Csúcsidőszak a műtrágyázásban

agrarszektor.hu
Gyakorlattá vált, hogy már az óév végén bevásárolnak a gazdák műtrágyából. Egyrészt ekkor már a kezükben van a területalapú támogatás 70 százaléka, csökkenthetik a vásárlással az adott évi adóalapjukat, és február végétől úgyis szükség lesz a műtrágyára. Tavalyhoz képest amennyit nőtt egyes termékek ára, annyit csökkent másoké.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

2018 februárjában továbbra is a mészammon-salétrom (MAS) és az ammónium-nitrát volt a legkeresettebb műtrágya az AKI statisztikai jelentése szerint. Mindkettő forgalma az előző hónaphoz képest megélénkült, de jelentősebb mennyiség fogyott NPK 15:15:15-ből is. Évek óta megfigyelhető, hogy a műtrágyafélék iránti kereslet az év első három hónapjában, azon belül is általában márciusban a legnagyobb. Az idei évben felvásárolt volumen alapján a tavaszi időszakban a termelők nagyobb mennyiségű tápanyagot pótolnak a földeken, mint az őszi időszakban.

A műtrágya értékesítési ára a megfigyelt hónapban vegyesen alakult, a nagyobb forgalmú termékeké 1-3 százalékkal emelkedett, a többié azonban megközelítőleg ugyanennyivel csökkent. Az előző év azonos időszakához képest 2018 februárjában az ammónium-nitrát, a kálium-klorid és a NPK 15:15:15 átlagára 5-7 százalékkal nőtt, a többi műtrágyaféle ára pedig mintegy 8 százalékkal csökkent.

Forrás: AKI

Forrás: AKI

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?