Közeleg a betakarítás, felemásak az árak

agrarszektor.hu
Jót tett a búza árának, hogy a világfelhasználás hat év után először meghaladja a termelést, így apadhatnak a készletek. A repcéből azonban alapvetően jók a kilátások, de szükség is lesz a háromtonnás hozamokra a pozitív eredményhez.

Meghosszabbítottuk: szeptember 22-ig jelentkezhet rangos agrárdíjainkra!

A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat. 

Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 22.

Az Oil World tájékoztatása szerint a repcemag és a canola 2017/2018. gazdasági évi globális zárókészlete 8,7 millió tonnára duzzadhat, aminek hátterében egyrészt a korábban jelzettnél nagyobb uniós termés, Kanada és a fekete-tengeri országok rekordszintű kibocsátása és a vártnál alacsonyabb szintű felhasználás áll. Ezt jól tükrözi a termény tőzsdei jegyzése a párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF). Az ótermésű (2018. májusi lejárat) repcemag jegyzése ugyanis a 2018. április 30-i kivezetéséig 330 euró/tonna környékére zuhant. Ezt követően az újtermés 2018. augusztusi-novemberi lejáratra szóló jegyzése 363-368 euró/tonnáig erősödött 2018. május 25-ig, reagálva az USA és a fekete-tengeri országok aszályos időjárása okozta aggodalmakra.

Repcebetakarítás

Az IGC elemzői arra számítanak, hogy a 2018/2019. gazdasági évben tovább nő a búza iránti globális kereslet, amit elsősorban az élelmezési célú felhasználás bővülése (520,8 millió tonnára) hajt. Ugyanakkor a versenytárs termékekhez viszonyított kedvezőbb ára miatt az előző évinél valamivel többet fordíthatnak állatok takarmányozására is (141,6 millió tonna) az új szezonban. Emellett főleg az EU-ban várható a termény ipari célú feldolgozásának növekedése (11,7 millió tonnára). Mindezek eredményeként a 745,5 millió tonnára jelzett felhasználás épphogy meghaladja a 742,3 millió tonnára prognosztizált termelést, így a globális készletek hat év után először apadhatnak. Persze a pillanatnyi kilátások a közelgő betakarítás függvényében még változhatnak. A jelenlegi várakozások szerint a 2016/2017. gazdasági évi rekordhoz hasonló volumen, 177 millió tonna búza fordulhat meg a világpiacon a 2018/2019. évi szezonban. Oroszország 36,8 millió tonnával várhatóan megőrzi vezető exportőri pozícióját, amit 2017/2018-ban vívott ki. Az IGC 2017. július és 2018. március közötti külkereskedelmi adatai szerint a fekete-tengeri ország elsősorban az EU-val közös célpiacokon (észak-afrikai, közel-és távol-keleti térség) tudta számottevően növelni kivitelét az uniós export rovására.

(Forrás: AKI Agrárpiaci Jelentések)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK