Meglesz a böjtje a napokig tartó szárazságnak: durva esőkre készülhetnek a gazdák

agrarszektor.hu
A múlt hét második felében előbb a Dunántúlon, majd keleten is szárazabbra fordult az időjárás, így kissé száradhatott a talajok felszíne, és a növényvédelmi munkákkal is haladni lehetett. A csapadékmentes időszak azonban csak átmeneti volt, a héten ugyanis egy tőlünk délnyugatra, majd délre elhelyezkedő légörvény hatására ismét jelentős mennyiségű esőre, záporra van kilátás.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A mögöttünk álló hét második felében a Dunántúlon már csak kevés helyen fordult elő kisebb eső, zápor, melyekből számottevő csapadék nem hullott - írja a met.hu. Keleten csütörtökön és pénteken intenzívebb záporokból, zivatarokból még többfelé esett 10, néhol 20 millimétert meghaladó mennyiség, majd a hétvégére már itt is csak elszórtan alakult ki egy-egy zápor. A múlt héten összességében a Dunántúl és a középső országrész déli kétharmadén hullott kevés, jellemzően 0-5 milliméter közötti csapadék, míg a Tiszántúlon és az északi országrészben 10-25 milliméter közötti mennyiség volt a jellemző, de egy-egy hevesebb felhőszakadással is érintett területen akár 40-60 milliméter közötti összeg is leesett.

Ennek megfelelően a talajok felszíni nedvességtartalma is kettős képet mutat. Sokat száradt a felső 20 centiméteres réteg az ország nyugati, délnyugati felén, ahol már csak 60-80 százalék közötti a nedvességtartalom, míg a Tiszántúlon és az Északi-középhegységben 90 százalék fölötti ez az érték, tehát továbbra is igen nedves, sáros a felszín. Belvízzel borított területek is leginkább az Alföld déli megyéiben fordulnak elő, bár a Taktaközben és a Szigetközben is megjelent a felszínt nagyobb területen borító víz. A középső és az alsóbb talajrétegek nedvességtartalma szintén 60 százalék és 100 százalék közötti az országban, de a mélyebb rétegekben délnyugaton van több nedvesség, míg a Tiszántúlon csak ezután fog leszivárogni a közelmúltban hullott csapadékból származó nedvesség.

A kedvező vízellátottság, és az egyre melegebb idő gyors növekedést indított meg valamennyi növényi kultúránál. Az őszi és tavaszi vetések fejlődése egyaránt felgyorsult, előbbiek közül az árpa már virágzik, és az Alföldön a búza is virágozni kezd, míg a káposztarepcére a becőképződés a jellemző. A tavaszi kalászosok is szárba szökkentek már. A kukorica és a napraforgó igényelné most leginkább a meleget, a vetés óta hűvösebb dunántúli tájakon fejletlenebbek, míg az Alföldön 3-5, illetve 4-6 levelesek már az állományok. A gyomok és a különböző kórokozók elszaporodása is felgyorsult az elmúlt időszakban, ezért fokozott figyelmet kell fordítani most a növényvédelemre.

A most következő héten változékony, gyakran csapadékos időben lesz részünk. A hét első felében sokfelé várható eső, zápor, és főként kedden zivatarokra, felhőszakadásokra is számítani lehet. Péntektől a legtöbb helyen csökken a csapadékhajlam, és a jelenlegi számítások szerint a Tiszántúlon és a déli országrészben várhatók további esők, záporok, zivatarok. Összességében a heti csapadékösszeg 20 és 40 milliméter között valószínű, a keleti határszélen és az intenzívebb zivatarok által érintett területeken azonban ennél nagyobb mennyiségre is lehet számítani. A csapadék mellett a szél is gyakran hátráltatja a héten a növényvédelmi munkákat. Kedden és szombaton többfelé lesznek erős, a többi napon pedig élénk széllökések elsősorban a déli, kora délutáni órákban, illetve zivatarfelhők térségében. A legmelegebb órák hőmérséklete a hét első napjaiban még 19, 23 fok között lesz jellemző, majd szerdán és csütörtökön több fokos lehűlés várható, ami a Dunántúl nyugati felén lesz erőteljesebb, ott 15 fok fölé sem melegszik a levegő, míg keleten, délkeleten továbbra is 20 fok fölé emelkedik napközben a hőmérséklet. Péntektől ismét melegedés veszi kezdetét, és vasárnapra - ahogy az elmúlt hetekben már megszokhattuk - újra nagy területre kiterjedően meghaladja a 25 fokot a hőmérséklet. Elsősorban a melegebb alföldi területeken a csapadékos idő hatására ismét magas páratartalomra kell számítani.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?