Óriási veszteség: több százezer hektoliter bor bánhatja az idei aszályt

Óriási veszteség: több százezer hektoliter bor bánhatja az idei aszályt

agrarszektor.hu
A tavalyinál és a korábban vártnál is kevesebb lesz az idei bortermés a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának előrejelzése szerint. A jó évjárat lehetősége megvan, emelkedtek a szőlőárak is, de még mindig nem érik el azt a szintet, amely szükséges lenne a minőségi termeléshez.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Javában zajlik a szüret, Tokaj és Eger kivételével a fehérborok nagy része már a pincében van, mondta el a Világgazdaságnak Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke. A szakember hozzátette, hogy idén végre normál ütemben értek be a szőlők, de kiemelte, hogy egy aszályos év termését szedik le a tőkékről.

Légli Ottó a maga részéről nem emlékszik olyanra, hogy a szüret kezdete után - ami az idén náluk augusztus 25. volt - egy egész hónapig nem esett volna az eső, de Balatonbogláron ez történt. Ráadásul már a tavalyi év is aszályos volt, és nem volt téli csapadék sem. A csapadékhiányon kívül terméscsökkentő tényező az is, hogy tavasszal hideghatások érték a tőkéket, sok rügy "alvó állapotban" maradt, és azokon a helyeken, ahol megfelelő volt a fürtszám, a szemek nem tudtak kitelni.

A Balatonboglári borvidéken ez volt jellemző például az Irsai Olivérre, amely pedig augusztus elején jó ütemben kapott esőt, de úgy látszik, már ez is késő volt

- mondta Légli Ottó.

A szüret felén túljutva mindezek miatt most az látszik, hogy az idei bortermés csupán 2,2-2,5 millió hektoliter körül lesz, ami nemcsak a tavalyi 2,7 millió hektótól marad el, hanem az előzetesen becsült mennyiségtől is. Légli Ottó szerint ugyanakkor az egyes térségek között jelentős különbségek is lehetnek, vannak területek, amelyeken 15%-os, és vannak olyanok is, ahol 20-30%-os az elmaradás a várttól.

Az viszont jó hír, hogy a leszüretelt szőlő makkegészséges, a gazdálkodók az idén nem szembesültek nagyobb növényvédelmi kihívásokkal. Általában a cukortartalom is kifejezetten jó, a savak szépek, megvan a jó évjárat lehetősége, de Légli Ottó szerint erről korai még nyilatkozni.

A szőlő átvételi árai némileg magasabbak, mint tavaly, de például Balatonbogláron csupán az Irsai Olivéré emelkedett szüret közben is, az induló 120 forintról 145-re. A rizlingért a Balaton körül nettó 80-105 forint közötti árat adnak, ami szintén jobb a tavalyinál, de azt hangsúlyozni kell, hogy 80 forintból egy kiló minőségi szőlőt nem lehet előállítani, jelentette ki a HNT elnöke, aki azt is hozzátette, hogy nyilván a hozam is befolyásolja a megtérülést, és az árak függenek a minőségtől is.

Tokaj-Hegyalján is már túl vannak a korai fajták szedésén, egyes pincékben már ki is erjedtek például a száraz sárga muskotályok, ismertette Molnár Péter, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke. Elkezdődött a késői érésű fajták, a furmint és a hárslevelű száraz borok alapjául szolgáló szőlők szürete is. Pozitívum, hogy május-júniusban volt egy csapadékos periódus.

A talaj megfelelően elraktározta a nedvességet, a szőlő érésekor jó volt a hőösszeg is, és sok dűlőben megindult az aszúsodás folyamata. Ráadásul magasabb mustfokról, ami a jó minőségű aszú képződéséhez jó alap. Már a hét végi csapadék megérkezése előtt is megvolt az aszúsodáshoz szükséges hajnali, reggeli pára

- mondta Molnár Péter.

A tokaji borászok tapasztalatai szerint nagyon ígéretesek a mustok és a kierjedt borok is, jó struktúrájú, szép savú, jó egyensúlyban lévő tételek várhatók, megvan a potenciál ahhoz, hogy jó évjárat legyen az idei, közölte a szakember. A termés mennyisége ugyanakkor itt is kisebb a szokásosnál, ennek és a jó minőségnek árfelhajtó hatása van, és a tavalyihoz képest az idén többet fizetnek a szőlőért.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03