Két héttel korábban lesz aratás Ukrajnában

Két héttel korábban lesz aratás Ukrajnában

agrarszektor.hu
Ukrajnában a legtöbb régióban május végén és június elején a szokatlanul magas hőmérséklet miatt a szokásosnál legalább két héttel korábban érik be az őszi vetésű gabonafélék termése - közölte pénteken az ukrán mezőgazdasági minisztérium a Reuters szerint.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

Az őszi búza hagyományosan dominál az ország búzatermésében, a teljes termés mintegy 95%-át teszi ki. Ukrajna nagy területen ültet őszi árpát is.

Az őszi búza érése az idei évben június közepén kezdődik és július elejéig tart, ami 2-2,5 héttel korábbi, mint a sokévi átlag

- áll a minisztérium jelentésében. A szaktárca megjegyezte, hogy az őszi és tavaszi gabonafélék növekedéséhez és fejlődéséhez szükséges meteorológiai feltételek május végén és június elején "általában kielégítőek" voltak.

Az ukrajnai meteorológusok és mezőgazdasági szakemberek azonban ebben a hónapban azt mondták, hogy a május első felében tapasztalt súlyos fagyok és az azt követő szárazság Ukrajna legtöbb régiójában kedvezőtlen feltételeket teremtett valamennyi növény számára, és ez hatással lehet az aratásra.

A fagy gondot okozott

Ukrajnában május 1. és május 16. között több fagyhullámot tapasztaltak. Oroszország pénteken szövetségi szükségállapotot hirdetett 10 régióban a májusi fagyok által a termésben okozott károk miatt. Mindez azért is van kihatással a piacokra, mert Oroszország és Ukrajna a fekete-tengeri régió fő gabonatermelői.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az ukrán mezőgazdasági minisztérium közölte, hogy a májusi rossz időjárás ellenére fenntartotta a 2024-re vonatkozó gabonatermésre vonatkozó előrejelzését, amely 52,4 millió tonna.

Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabona- és olajosmagtermelője és -exportőre, de a 2022 februári orosz invázió óta csökken a termésmennyiség. A mezőgazdasági minisztérium szerint Ukrajna az ország teljes mezőgazdasági potenciáljának mintegy 30%-át veszítette el, és a mezőgazdasági területek közel 20%-át elfoglalták.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?