Legyen Ön is Extra Early Bird | Agrárszektor 2025 konferencia
Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, az év egyik legrangosabb agrárszakmai eseményére.
A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
Az iskolakezdést követő hetekben várhatóan emelkedni fog a koronavírus-fertőzések száma - figyelmeztetett Rusvai Miklós virológus, egyetemi tanár az InfoRádiónak adott interjújában. A szakember szerint ez természetes folyamat, hiszen ilyenkor a különböző helyekről érkező gyermekek találkoznak egymással.
Úgy gondolom, hogy az iskolakezdés után fog megnövekedni a fertőzések száma. Minden szülő tudja, hogy általában a tanév kezdetét követő két-három hétben megnő a beteg gyerekek száma, mivel az újratalálkozó és sokfelől összeverődő gyerekek hozzák a maguk vírusait
- magyarázta a szakértő. A virológus rámutatott, hogy a gyermekek között lesznek már fertőzésen átesett, még vírushordozó egyének, valamint olyanok is, akik fogékonyak a betegségre. Ez a kombináció, párosulva a szeptember eleji jellemzően hűvösebb időjárással, kedvez a légúti megbetegedések terjedésének.
Arra számítok, hogy az iskolakezdés után lesz majd egy esetszám-növekedés
- hangsúlyozta Rusvai Miklós. A szakember ugyanakkor megnyugtató információkkal is szolgált: az új, Nimbusz névre keresztelt variáns csak minimálisan különbözik a korábbi változatoktól. Különösen fontos, hogy a vírus tüskefehérjéje, amelyhez az ellenanyagok kötődnek, alig módosult, így a korábban fertőzésen átesettek vagy beoltottak jelentős védelmet élveznek.
Az új variáns egyik jellegzetessége az angol elnevezésében is megjelenő "borotvapenge" (razorblade) torokfájdalom, amely éles fájdalomként jelentkezik nyeléskor. A virológus azonban hangsúlyozta, hogy ez a tünet az esetek mindössze 10-15 százalékában fordul elő, hasonlóan a korábbi variánsok jellegzetes tüneteihez, mint például az íz- és szaglásvesztés. A védőoltással kapcsolatban Rusvai Miklós kiemelte, hogy az elsősorban a kockázati csoportokba tartozóknak ajánlott.
Magyarországon már szinte nincs olyan ember, aki korábban ne fertőződött volna, vagy ne oltatta volna be magát, tehát a népesség jelentős része védett. Csak akkor érdemes esetleg fölvenni a vakcinát, ha valaki úgy érzi, hogy fokozott kockázati csoportba tartozik. Tehát több társbetegsége van, vagy súlyos légzőszervi betegségeben szenved, esetleg az immunrendszere valami miatt nem működik jól, mert daganatellenes terápiában részesül, vagy daganatos beteg
- fogalmazott a virológus.