Rengetegen hibáznak a szőlő metszésekor: tudd meg, hogy kell helyesen

Rengetegen hibáznak a szőlő metszésekor: tudd meg, hogy kell helyesen

agrarszektor.hu
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) munkatársai egri esettanulmányukban arra mutattak rá, hogy ültetvényekben alkalmazott metszési gyakorlat jelentősen befolyásolhatja az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) egyedszámát. A kártevő 2006 óta van jelen Magyarországon, mára országszerte elterjedt, és a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma terjesztésével komoly veszélyt jelent a szőlőművelésre. Mivel a fitoplazma kórokozó ellen közvetlenül jelenleg nem lehetséges a védekezés, a kabóca állományának csökkentése kulcsfontosságú - derült ki az ÖMKi közleményéből.

A vizsgálatokat az ÖMKi kutatói egy Eger melletti, rovarölőszerektől mentes Kékfrankos ültetvényben végezték 2022 és 2025 között, két egymás mellett lévő parcellában. Az egyik területen a korábban elterjedten alkalmazott, ernyő-jellegű művelésmód maradt meg, míg a másikon kordonkaros és rövidcsapos művelésmódra, metszésre tértek át 2022-ben. A kutatás első évében még nem mutatkozott különbség a két parcella között a kabócaszám tekintetében, azonban a következő években egyértelmű eltérés rajzolódott ki: az ernyő-jellegű tőkeművelésmódú területen a 2023-as, 2024-es és 2025-ös évben is nagyobb kabócanépességet állapítottak meg a kutatók. Két évben ez a különbség statisztikailag is igazolható volt.

A háttérben húzódó okokat a tőkék felépítésének vizsgálata tárta fel. Az ernyő művelésű parcellában jóval több 2-3 éves tőkerész és nódusz marad a szőlőn, mely növényi részek különösen alkalmasak arra, hogy rajtuk a kabóca tojásai átteleljenek. Emellett gyakrabban maradtak a tőkéken sarjhajtások is, melyeket szintén nagyon kedvelnek a kabócalárvák. Összességében a vizsgált, nem optimális kialakítású ernyő művelésű tőkék esetében sokkal több áttelelésre alkalmas felület volt, mint a kordonos és rövidcsapos művelésnél, ami jól magyarázza a szőlőkabóca megnövekedett egyedszámát az előbbi parcellában. 

A növényvédő szerek palettájának folyamatos szűkülése és kiterjedt alkalmazásuk kedvezőtlen környezet-egészségügyi hatásai miatt a kabóca elleni védekezés során felértékelődnek azok az alternatív megoldások, amelyek kémiai beavatkozás nélkül képesek csökkenteni a kártevő egyedszámát. Ilyen lehet többek között a megfelelő tőkeművelésmód megválasztása és a metszés kivitelezésének módja is. A kutatók megfigyelései arra utalnak, hogy a metszés kivitelezése jelentősen befolyásolhatja az áttelelő kabócanépesség méretét. Ugyanakkor további vizsgálatok szükségesek, hogy a későbbiek során azonosítható legyen az amerikai szőlőkabóca számára legkedvezőtlenebb tőkeművelésmód és fitotechnikai fogások összessége. A kutatók addig is azt tanácsolják a szőlőtermesztőknek és hobbikertészeknek, hogy különösen figyeljenek oda a metszés módjára és semmiképp se hanyagolják el ültetvényeiket, hobbiszőlőjüket. 

EZ IS ÉRDEKELHET
Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?