A kontinensen a múltban is előfordultak csapadékszegény időszakok, a kutatások szerint azonban a 2018-ban kezdődött szárazság éles fordulópontot hozott. A krízis 2022-ben csúcsosodott ki, amikor az Európai Unió jelentése alapján a kontinens közel kétharmadát sújtotta aszályveszély. Bár azóta bizonyos térségekben több eső esett, a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék többnyire csak villámárvizeket okozott, így a talaj vízkészleteit nem tudta hatékonyan pótolni. A folyamat hátterében elsősorban a globális felmelegedés áll, hiszen az emelkedő átlaghőmérséklet fokozza a párolgást, a tartós anticiklonok pedig elzárják az utat a csapadékot hozó frontok elől. A helyzetet az emberi beavatkozások, például a folyószabályozás, a vizes élőhelyek lecsapolása és az erdőirtás is súlyosbítják, mivel ezek drasztikusan csökkentik a táj természetes vízmegtartó képességét.
A legválságosabb helyzet a mediterrán térségben alakult ki. Spanyolországban, különösen Katalóniában a víztározók kritikus szintje miatt szigorú lakossági és mezőgazdasági korlátozásokat vezettek be. Andalúziában a hosszan tartó vízhiány miatt drasztikusan visszaesett az olajbogyó-termés, ami egész Európában felverte az olívaolaj árát. Portugália déli részén a mezőgazdaságot és a turizmust egyaránt fenyegeti a szárazság, ezért a portugál kormány a vízhasználati korlátozások mellett tengervíz-sótalanító üzemek építésébe és a szennyvíz újrahasznosításába kezdett. Olaszország mezőgazdasági központjában, a Pó-síkságon a folyó vízállása rekordalacsony szintre süllyedt, ami a rizs-, kukorica- és paradicsomtermést is veszélyeztette. A csökkenő vízhozam miatt ráadásul a sós tengervíz mélyen benyomult a folyómederbe, használhatatlanná téve az öntözővizet. A károk enyhítésére az olasz kormány új víztározók építését és a csatornahálózat korszerűsítését indította el.
Nyugat- és Észak-Európa sem maradt érintetlen. Franciaországban a nagy folyók alacsony vízállása az atomerőművek hűtővízellátásában okozott fennakadásokat, a hőség pedig a szőlő érésének felgyorsításával kényszeríti alkalmazkodásra a borászatokat. Németországban az ismétlődő szárazság az erdőgazdálkodásnak okozott felbecsülhetetlen károkat, ugyanis a legyengült lucfenyveseket tömegesen pusztították ki a szúfélék, ami miatt az erdészetek már az ellenállóbb, vegyes erdők telepítésére térnek át. Még a hagyományosan hűvösebb észak-európai országokban, például Svédországban és Finnországban is megnőtt a nyári erdőtüzek kockázata a gyorsan kiszáradó talaj miatt.
Közép-Európában, ezen belül Magyarországon elsősorban az Alföldön okoz évről évre visszatérő problémát a mezőgazdasági aszály. A szántóföldi növénykultúrák, köztük a kukorica és a napraforgó hozama esetenként a felére esett vissza. A Tisza és mellékfolyóinak egyre szélsőségesebb vízjárása miatt hazánkban kiemelt céllá vált a csapadékvisszatartás, az öntözésfejlesztés és az árterek rehabilitációja. A Balkánon, különösen Görögországban a szárazság és a hőség pusztító erdőtüzeket táplál, a leégett területek pedig tovább rontják a talaj vízelnyelő képességét, egyfajta ördögi kört hozva létre.
A szakértők egyetértenek abban, hogy a kontinens megmentése csak komplex intézkedésekkel lehetséges. Az Európai Unió több milliárd eurós forrással támogatja a tagállamok klímaadaptációs törekvéseit. A technológiai lépések, mint például a vízfelhasználást jelentősen csökkentő csepegtető öntözés vagy az aszálytűrő növények térnyerése elengedhetetlenek, de önmagukban nem nyújtanak megoldást. Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a természetalapú beavatkozások, például a vizes élőhelyek helyreállítása, az erdősítés és a csapadékvíz helyben tartása.
Az előrejelzések borúlátóak, hiszen a mediterrán térség átlagos csapadékmennyisége az évszázad közepére akár 20-30%-kal is csökkenhet. Az aszály Európában többé nem múló anomália, hanem az éghajlat új, tartós sajátossága, amelyhez a társadalom és a gazdaság minden szektorának alkalmazkodnia kell a jövőben.
