Ijesztő, ami a magyar gabonapiacon zajlik: nincs mese, ehhez jobb lesz hozzászokni

Ijesztő, ami a magyar gabonapiacon zajlik: nincs mese, ehhez jobb lesz hozzászokni

agrarszektor.hu
Azt, hogy mennyire drasztikusan mennek fel az árak, jól mutatja, hogy tavaly márciusban például Magyarországon az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára tonnánként 71,5 ezer forint volt, ami mintegy 30 százalékos emelkedést jelentett 2020 azonos időszakához képest. A takarmánybúza ára ugyanebben az időszakban 70,9 ezer volt tonnánként, ami 38 százalékkal több, mint 2020-ban, míg a takarmánykukorica tonnánként 66,8 ezer forintba került, 47 százalékkal többe, mint tavaly előtt ugyanekkor. Itt már komoly fejtöréseket okozhatott az áremelés, mit sem sejtve arról, hogy az még csak a kezdet volt. Több mint 2 hónapja háborúra ébredtünk, ami még jobban a földbe döngölte a gabonapiacot, és nem tudni, hogy az elkövetkezendő időben milyen hatással lesz még az ágazatra, hiszen a tavaszi vetésekről egyelőre nincs túl sok információ.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Azóta mondhatni, hogy hetente változik a piac, hullámvasúton ülnek az ágazat szereplői - és az a bizonyos hullámvasút sokszor inkább lefelé tartott, mintsem felfelé. De mit is takar ez pontosan? Fentebb már említettük, hogy milyen áremelkedés volt tapasztalható, azonban hónapról hónapra arról számoltunk be, hogy ezek az árak csak mennek és mennek feljebb. Hazánkban az egy évvel korábbinál 26 százalékkal magasabb áfa és szállítási költség nélküli, átlagosan 72,6 ezer forint/tonna termelői áron kereskedtek az étkezési búzával 2021. június negyedik hetében. A takarmánybúzát 24 százalékkal drágábban, tonnánként 63,5 ezer forintért, míg a takarmánykukoricát 62 százalékkal magasabb, 77,6 ezer forintos tonnánkénti áron adták június utolsó hetében.

EZ IS ÉRDEKELHET

Tovább folytatódott a növekvő tendencia

Tavaly júliusban még tovább nőttek az árak. Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon az egy évvel korábbinál 14 százalékkal magasabb áfa és szállítási költség nélküli, átlagosan 63,9 ezer forint/tonna termelői áron kereskedtek az étkezési búzával július második hetében. A takarmánybúza 61,3 ezer forint/tonna (+23 százalék) áron forgott ugyanekkor. Szintén az AKI adataiból kiderült, hogy Magyarországon átlagosan 79,8 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica július második hetében.Ez az árszint az egy évvel korábbit 60 százalékkal haladta meg. Az igazi pofon tavaly év végén jött. Óriási kihívásokkal kellett szembenéznie a gazdáknak, hiszen a takarmány tulajdonképpen az egyik alappilére a mezőgazdaságnak. Tavaly decemberben lapunk arról számolt be, hogy az étkezési búza tonnája 100, 3 ezer forint, míg a takarmánykukorica tonnája 89,2 ezer forint volt. Ám a történetnek itt még mindig nincsen vége, ugyanis február 23-án kitört a háború a szomszédban, ami még tovább sújtotta az ágazatot, az árak az egekbe lőttek. A legfrissebb információk szerint jelenleg Magyarországon az egy évvel korábbinál 64 százalékkal magasabb áfa és szállítási költség nélküli, átlagosan 119,1 ezer forint/tonna termelői áron kereskedtek az étkezési búzával április első hetében. A takarmánykukoricát 66 százalékkal magasabb, 112,2 ezer forintos tonnánkénti áron adták április első hetében.

EZ IS ÉRDEKELHET

De hogyan jutottunk el a 100 ezer forint feletti árig?

2020-ban még átlagosan 50 ezer forint körül volt az étkezési búza, a takarmánybúza is hasonló árszinten volt. A takarmánykukorica pedig 36 ezer forint körül mozgott 2 évvel ezelőtt. Kérdés, hogy 2 év alatt hogyan érhettük el mind a két növény esetében a tonnánkénti 110 ezer forintos árat? Ma sokkal nehezebb előre látni, és ez hátráltatja a gazdálkodás tervezésével, a szerződéskötésekkel és az értékesítéssel kapcsolatos döntéseket. A koronavírus-járvány komoly hatásokat eredményezett a gazdaságban. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az ellátási láncokban és a logisztikában is zavart okozott, valamint lezárásokat is. A korlátozások feloldását követően a gazdasági szereplők megpróbálták bepótolni mindazt, amit a korábbi időszakban elmulasztottak, ezzel pedig óriási keresletet generálva gyakorlatilag mindenre, elsősorban talán az energiára. Mostanában pedig úgy tűnt, hogy úgy ahogy sikerül kilábalni a Covidból, erre jött február végén a háború. Oroszország és Ukrajna együttesen a föld gabonaellátásának közel egyharmadáért felel. A háború miatti fennakadásoknak köszönhetően a drasztikusan megugrott árakat sok más helyen, például az arab világban is érzik már. Ismét központi téma az élelmiszerbiztonság a sokkoló ukrajnai események miatt. Az ellátási piacok megszakadása, az "önszankcionálás" több éve nem látott magasságba pumpálta a gabonaárakat. 

EZ IS ÉRDEKELHET

A helyzet pedig továbbra is bizonytalan, friss hírek szerint eddig 2,5 millió hektár tavaszi növényt vetettek el az ukrán gazdák 2022-ben, ami a tervezett terület 20 százalékát jelenti. A mezőgazdasági minisztérium közlése szerint azokon a területeken, amelyek intenzív orosz megszállás alatt vannak, idén akár 70 százalékkal is csökkenhet a vetésterület, összességében pedig 20 százalékkal kisebb területen vethetnek a gazdák tavasszal Ukrajnában. Egyes becslések szerint az orosz-ukrán háború miatt idén 20 százalékkal is csökkenhet a júliusban betakarított gabona mennyisége az országban, ami az egész világ élelmezésére hatással lehet. Jelen állás szerint tehát megjósolni is nehéz, hogy mi lesz a gabonapiacon, az viszont biztos, hogy az elkövetkezendő idő nem lesz a kedvence a gazdáknak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?