2020. július 3. péntek Kornél, Soma

Hírek - Növény

Itt a műtrágya-jelentés: ezekből a termékekből rendesen bevásároltak a magyar gazdák

Egy százalékkal, 52 milliárd forintra mérséklődött az első negyedévben értékesített műtrágya nettó árbevétele az előző év azonos időszakához képest, a műtrágyaárak átlagosan 10 százalékkal voltak alacsonyabbak - derült ki a NAIK Nemzeti Agrárgazdasági Kutatóintézet honlapján közzétett jelentésből. A jelentés szerint a műtrágya-forgalmazók 710 ezer tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelőknek 2020 első negyedévében. Ebből 623 ezer tonna egykomponensű, 86 ezer tonna pedig összetett műtrágya volt.
 
 

Az összesítés részletezi: a teljes műtrágya-értékesítés 12 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, ezen belül egykomponensű nitrogénműtrágyából 13 százalékkal, 71 ezer tonnával, összetett műtrágyából 6 százalékkal, 5 ezer tonnával vettek többet a termelők. Az egyszerű káliumműtrágya forgalma 3 százalékkal csökkent, így 4,4 ezer tonna fogyott belőle, szemben az egykomponensű foszforműtrágya-eladás 6 százalékos növekedésével, az egy évvel korábbi 398 tonnával szemben több mint 420 tonnát értékesítettek ebből. Egyszerű foszforműtrágyából jellemzően csak néhány száz tonna fogy negyedévenként, így egy-egy nagyobb tétel megjelenése vagy elmaradása arányaiban nagy változást képes okozni.

Rámutattak, hogy az egyszerű foszfátműtrágya iránti igény viszonylag alacsony, hiszen a gazdák a foszforutánpótlást inkább magas foszfortartalmú, de más összetevőt is tartalmazó műtrágya alkalmazásával oldják meg. Jellegzetesen ilyen termék a monoammónium-foszfát vagy a diammónium-foszfát.

Az előző évekhez hasonlóan a legnagyobb kereslet a mészammon-salétrom (MAS) iránt jelentkezett 2020 első negyedévében. A teljes műtrágyaforgalom 48 százalékát, az egykomponensű nitrogénműtrágya-értékesítés 55 százalékát a MAS tette ki: 343 ezer tonnát adtak el belőle. Az összetett műtrágyák közül 2020-ban a legnépszerűbb összetétel, az NPK (nitrogén-foszfor-kálium) 8-24-24-es 14,2 ezer tonnás mennyisége a teljes műtrágya-értékesítés 2 százalékát, az összetett műtrágyák értékesítésének 16 százalékát tette ki.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu