2020. szeptember 30. szerda Jeromos

Hírek - Növény

Makro adatok a gazda szemével: Meglepetés csak első látásra – Növényi termékek külkereskedelme

Befutottak augusztus elején a KSH-tól a legfrissebb (májusi) külkereskedelmi adatok. A pandémiás időszak fényében első olvasatra meghökkentő is lehet, amit látunk, ám a növénytermesztés sajátosságait, az ágazat által termelt termékek felhasználását mindenképp figyelembe kell vennünk ahhoz, hogy ezt a növekményt kontextusba helyezve is megértsük.
 
 

Növényi termékek kategóriában, mennyiségi alapon jelentősen, 44,9 %-kal (év/év) nőtt az exportunk értéke 2019. májusához viszonyítva. A 2015 és 2019 közti évek első öt havi átlagteljesítményéhez képest is 25 %-os a többlet teljesítmény, miközben az import számottevően nem változott. Hasonló export teljesítményt 2017-ben tudtunk utoljára produkálni.

A növényi termékek kategóriáján belül a legnagyobb súllyal a gabonafélék szerepelnek. Ezek kiviteli mennyiségét elsősorban az év elején rendelkezésre álló készletek, illetve a belföldi felhasználás befolyásolhatja. 2020. elejére vonatkozó végleges statisztikai adatunk még nincs, így saját becslésünk szerint a tavalyi terméseredmények fényében a nyitókészlet mintegy 5-7 %-kal lehetett kisebb.

Tehát valaminek történnie kellett a hazai felhasználásban. Kérdés, hogy mi volt a 2017-es évhez hasonló jellemző esemény 2020-ban. Röviden a válasz: madárinfluenza járvány, aminek következtében jelentős mennyiségben csökkent az állatlétszám, s ezáltal a gyártandó takarmány mennyisége is. S vajon az az alapanyag kereskedő/termelő, aki takarmány alapanyagként szállította a búzát/kukoricát, s most nem jelentkezett kereslet a terméke iránt, nem választotta inkább azt, hogy rendkívül magas EUR/HUF árfolyam mellett exportálta a terményeit? Persze nem magyarázható az export növekmény oka kizárólag a járvánnyal, ám a KSH éves élőállat értékesítési adatai szerint azon években, amelyekben több állat kerül vágásra, ott a kivitel értéke alacsonyabb.

Jelentős változásokat látunk idén a gabonapiac mellett a zöldség külkereskedelemben is, mert az árváltozások mindkét irányba megmozgatták a növényi termékek határon átnyúló forgalmát az alábbi ábra szerint is.

Forrás: KSH 2020, Takarékbank Agrárcentrum szerk.

Az ábra tanulsága, hogy az elmúlt öt évben soha nem volt még ekkora differencia a zöldségfélék behozatali- és kiviteli ára között. Tehát 2020 első öt hónapjában feltételezhetjük, hogy külkereskedelmi termékszerkezetünk is változott.

Mélyebbre fúrva a friss adatokban látható, hogy az export növekedést két termék, a paradicsom és uborka kiviteli mennyisége okozta, importunkat pedig alapvetően a burgonya befolyásolta, utóbbi jelentősen. A burgonya import mennyiség 2019 azonos hónapjához viszonyítva több, mint 500 (!) %-os növekedés mutat, fizikailag is súlyos ezer-tízezer tonnákról beszélhetünk.

A teljes zöldség importunk csökkenő átlagárait tehát a közel dömpingszerűen beérkező burgonya okozhatta, aminek euróban mért átlagára gyakorlatilag 2015-ös színvonalra esett vissza. Az exporton belül viszont a paradicsom és uborka termesztők örülhettek leginkább, mert mind a mennyiségek, mind pedig az áraik nőttek.

Az öröm csak átmeneti lehet, mert a szezonálisan megszokott szinthez képest az eurós árak nem tudnak tartósan elszakadni. Lényeg a lényeg, a burgonya egy jól, sokáig tárolható zöldségféle, amiből feltehetően a kereskedők nagyobb mennyiségben raktároztak be, tekintettel a március havi „pánikvásárlásos” időszakra.

A teljes növényi termék kivitelünk hiába mutat közel 50%-os növekedést mennyiségben, devizában mért értéke összességében sajnos nem tudott nőni, mert a gabonafélék a súlyuknál fogva kioltották a zöldség export pozitív mennyiségi és árazási hatását.

Írta: Héjja Csaba, Takarékbank Agrárcentrum

Támogatott tartalom! A cikk megjelenését a Takarékbank támogatta.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020

    Most még a legkedvezményesebb áron

    Öngondoskodás 2020

    Befektetés, vagyon, megtakarítás

    Portfolio Private Health Forum 2020

    Koronavírus és a magánegészségügy

    Budapest Economic Forum 2020

    A magyar gazdasági csúcstalálkozó

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu