2022. június 27. hétfő László

Hírek - Növény

Százezres bírság járhat ezért Magyarországon: sok őstermelő nem is tud róla

Számos ponton változtak tavaly az őstermelői tevékenység és a termékek értékesítésének szabályai. Megszűnt például az őstermelői igazolvány, helyette FELIR azonosítót és Nébih tevékenységazonosítót kell igényelni, majd ezeket megjeleníteni a szabályos árusításhoz. Az előírásoknak megfelelő vásárlói tájékoztatásban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) új, online „plakátgeneráló” lehetőséggel segíti az őstermelőket. A funkció a többi élelmiszerlánc szereplő számára is elérhető.
 
 

A családi gazdaságokról szóló törvény alapján az őstermelő kizárólag olyan terméket értékesíthet, amit az őstermelői nyilvántartásba, azaz a FELIR-be bejelentett - írja a Nébih. Az árusítás helyszínén fel kell tüntetni a „Saját őstermelői tevékenységből származó termék” feliratot, valamint a FELIR azonosítót és a Nébih tevékenységazonosítót is. Ezek hiányában a termelőt akár 100 ezer forintos bírsággal is sújthatják az ellenőrök.

Az elmúlt időszak ellenőrzései során a hatósági szakemberek jellemzően azt tapasztalták, hogy az őstermelők nagy része vagy magával a kötelezettséggel sincs tisztában, vagy épp nem tudja, hogy pontosan mely azonosítókat kell kiírnia és azoknak hol nézhet utána. A tájékoztatási kötelezettség gyors és megfelelő teljesítése érdekében a Nébih új funkciót tett elérhetővé őstermelő kereső felületén (https://portal.nebih.gov.hu/ostermelo-kereso), megkönnyítve a nyilvánosan kihelyezendő feliratok előállítását.

A felületen a saját termelői adatokra történő szűrést követően egy kattintással megjelenik és nyomtathatóvá válik a közhiteles hatósági nyilvántartásból generált, minden elvárt azonosítót tartalmazó plakát. A poszteren egy egyedi QR kód is szerepel, amely a vásárlók számára teszi lehetővé az adatok valódiságának egyszerű visszaellenőrzését.

A vállalkozások lakossági ellenőrizhetősége iránt minden területen egyre nagyobb igény tapasztalható. E szellemben hasonló tájékoztató plakát készítését tette lehetővé a Nébih a FELIR keresőjében (https://portal.nebih.gov.hu/felir-kereso) a többi élelmiszerlánc és agrárágazati szereplő számára is. Az azonosítók feltüntetése számukra nem kötelező, ugyanakkor a poszter használatával látványos módon tájékoztathatják vásárlóikat arról, hogy a Nébih adatbázisában szereplő, tehát ténylegesen bejelentett, jogszerűen működő vállalkozásról van szó. Az egyedi QR-kódot beolvasva a vásárlók további hasznos információkat is elérhetnek, például tájékozódhatnak a vállalkozás bejelentett tevékenységeiről.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom

    Portfolio Digital Transformation 2022

    Lépéskényszerben a vállalkozások: aki nem digitalizál,le fog maradni!

    Tiszaújváros-Kelet-magyarországi Gazdasági Fórum 2022

    Ingyenes esemény a Tisia Hotelben