2019. október 17. csütörtök Hedvig

Hírek - Piac

Milyen ára lesz a napraforgónak aratás után?

Az olajosmagvak drágulása időről időre felmerül, mert csökkent az EU28-ak repcetermése, rosszabb lett az ukrán napraforgótermés, mint tavaly volt, és ez majd keresletet generál a magyar olajosmagvak iránt. Rotterdamban most is emelkedik a napraforgó ára, mégis van egy-két intőjel, amit nem árt észben tartanunk.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Az USDA-t, mint adatközlőt  mindenki elfogadja a világon, és ha olykor-olykor mégis korrekcióra kényszerülnek, azt meg is teszik, be is mutatják. A minden hónap közepén megjelenő becslésükben bízni lehet, és a legutóbbi jelentés alapján nem gondolom, hogy fordulat jönne az olajosmagvak piacán.

A számok azt mutatják, hogy a világ összes napraforgómag-termelését 2019/20-ban 52,58 millió tonnára várják, és ez 2,2 százalékkal nagyobb, mint 2018/19-ben volt. Még fontosabb, hogy a 2015/16 és a 2017/18-as évek 45,6 millió tonnás terméséhez képest a növekedés 15,3 százalékos. Igaz az is, hogy a felhasználás növekedése tavalyhoz képest 2,7 százalékos, míg a korábbi 3 évhez viszonyítva 17,2 százalékos, ami meghaladja a termelés bővülését. Összességében az igények mégis a termelés szintje alatt maradnak: 2019/20-ban 48,27 millió tonna napraforgót használhat fel a világ, szemben a 52,58 millió tonnás kibocsátással. A meglévő készletek tehát biztonságos szintet mutatnak, és ez óvatosságra kell hogy intsen minket.

Jön az év vége kihagyhatatlan agrárrendezvénye, a kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia! A december 4-5-i esemény egyedülálló módon foglalja össze és mutatja be az agrárgazdaság legnagyobb érdeklődésre számot tartó, legaktuálisabb témáit. Regisztráljon most az Agrárszektor Konferenciára!

De nézzük szűkebb hazánkat, az Európai Uniót! Az  uniós napraforgótermés az elmúlt 5 év második legnagyobbja lehet: 9,9 millió tonnára várható a 2015/16-os és 2017/18-as évek 8,8 millió tonnás átlagával szemben, és a tavalyi eredmény is 9,51 millió tonna volt. A repcetermésnél már határozott a csökkenés: az idei 17,5 millió tonna messze elmarad a tavalyi 20,03 millió tonnától (-14%) és még inkább az utóbbi két szezon 21,57 millió tonnás átlagától (-19 %) .

A felhasználási oldalon viszont a napraforgóolaj iránti igény gyakorlatilag évek óta változatlan szinten van, a repceolaj felhasználása a korábbi 10 millió tonnáról 9,4 millió tonnára csökkent, és egyik olajféleség importja sem nőtt számottevően az elmúlt években. Sőt, a napraforgóolajnál a tavalyihoz képest 14 százalék körüli a csökkenés. A repceolaj importja viszont a korábbi 3 év átlagához képest 40 százalékkal többnek igérkezik. A mennyiség azonban mindösszesen 250 ezer tonna – ez nagyon kis hányad a 10,8 millió tonnás összes növényolaj-importhoz viszonyítva.

És végül az árak alakulásáról. Az elmúlt 10 év adatai alapján az elmúlt 4-5 évben stabilizálódtak a jegyzések, a fizikai piac árai érdemben nem mozdultak, 750 és 850 USD/t között voltak. A napraforgóolaj ára több év trendjében csökkenő tendenciát mutat, csak a kanadai repce (canola) olajának ára tudott  emelkedni. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy a kanadai repceexport nagysága eléri összes termésük felét, és ez a 10 millió tonnás mennyiség nagyobb részt Kínában talál vevőre. Ha a kínai vételek volumene csökken, akkor ez a mennyiség Európa irányába fordul, ami letöri az itteni árakat. Egyelőre nem ez a helyzet, de nem tarthat örökké az olajosmagvak piacának a többi terméktől eltérő mozgása.  Mindent összevetve úgy látom, remélhetjük, hogy emelkednek az árak, de azért ne vegyünk rá mérget.

Bidló Gábor

Budagabona/Prudens Ceres

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu