Már az EU szerint is kockázatot jelent az ukrán import

Már az EU szerint is kockázatot jelent az ukrán import

agrarszektor.hu
Az Európai Bizottság szerint az EU-ba áramló ukrán export megugrása ellenére is jól működik a kereskedelem, ugyanakkor elismerték, hogy fennáll némi kockázat azzal kapcsolatban, hogy az unióba érkező import lenyomja az árakat. Ezért fokozottan figyelik a baromfi-, a tojás- és a cukortermelést, amely szektorokat veszélyeztetheti az Ukrajnából beérkező import - írja az Euractiv.

Agrárium 2024 konferencia | március 19., Kecskemét Four Points by Sheraton

Március 19-én rendezi meg a Portfolio Csoport kecskeméti Agrárium 2024 Konferenciáját, amely az egyik legnagyobb szakma eseménynek számít a tavaszi agrárrendezvények sorában.

Előad többek között Andréka Tamás, Bene Zoltán, Éder Tamás, Győrffy Balázs és Herczegh András is!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

Nem látunk semmilyen jelentősen kedvezőtlen fejleményt az EU mezőgazdasági piacán

- mondta Pierre Bascou, a Bizottság mezőgazdasági igazgatóhelyettese az Európai Parlament mezőgazdasági bizottságának múlt heti ülésén az ukrán import növekedése miatt aggodalmukat kifejező képviselőknek. Ugyanakkor elismerte, hogy az uniós végrehajtó testület "bizonyos mértékű kockázatot" állapított meg olyan ágazatokban, mint a baromfi, a tojás és a cukor, ezért ezeket a szektorokat fokozottan figyelik.

Az EU 2022 júniusában ideiglenesen feloldotta az Ukrajnából származó termékek behozatalára vonatkozó korlátozásokat, miután Oroszország megszállta az országot. Ez az intézkedés az ukrán áruk beáramlását eredményezte az uniós piacra, ami különösen a frontországokban - nevezetesen Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában - lenyomta az árakat. Bár a behozatal legnagyobb részét a gabonafélék és az olajos magvak teszik ki - Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre -, a képviselők más mezőgazdasági termékekkel kapcsolatban is aggodalmukat fejezték ki. 

Az EU-ba irányuló ukrán baromfihús export körülbelül 150 százalékkal nőtt a háború előtti helyzethez képest, a tojás pedig több mint 100 százalékkal

- mondta Norbert Lins európai parlamenti képviselő. Válaszul Bascou elmondta, hogy az uniós tojástermelés azért csökkent az elmúlt hónapokban, mert a termelők költségei megnőttek, illetve komoly hatással van a piacokra a madárinfluenza terjedése is. Az EU továbbra is a világ egyik legnagyobb baromfihús-termelője és nettó exportőre évi 13,4 millió tonnás termeléssel. A Baromfifeldolgozók és Baromfikereskedők Szövetsége az EU-ban (AVEC) azonban arra figyelmeztet, hogy az EU versenyképessége csökken, és az Ukrajnából, Brazíliából és Thaiföldről érkező import növekedése "nagyon aggasztó".

A cukorimport is aggasztó

A cukor miatt is nő a feszültség, különösen Franciaországban, ahol gyárakat kellett bezárni. A francia cukorrépa-termelők szövetsége (CGB) november 28-án tartott előadásában "egyértelmű választ kért az Európai Bizottságtól a cukor beáramlásának jövőbeli kezeléséről". A szövetség attól tart, hogy a megnövekedett mennyiségek lefelé nyomhatják az árakat és árthatnak a helyi termelőknek.

Janusz Wojciechowski uniós mezőgazdasági biztos szerint a cukor uniós átlagára 2023-ban rekordmagas szintet ért el. Kiemelte, a súlyos nyári aszály miatt a 2022/2023-as cukortermelés a becslések szerint csaknem 12 százalékkal lesz alacsonyabb az előző évinél. Bascou felhívta azonban a képviselők figyelmét, hogy senki ne felejtse el, hogy az unió a háború előtt is függött az ukrán importtól, és valószínűleg utána is fog, Magyarország és Románia például "nettó cukorimportőrök".

A frontországok nem hátrálnak meg

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke december 1-én találkozott Peter Kmec szlovák miniszterelnök-helyettessel, hogy megvitassák, hogyan lehetne a helyzetet normalizálni - közölte a Bizottság szóvivője. Dombrovskis és Kmec az úgynevezett "szolidaritási sávok" - az EU által Kijev számára a gabona és olajos magvak exportjára létrehozott alternatív szárazföldi útvonalak - javításáról beszéltek, ami sürgető lehet azt követően, hogy Oroszország visszalépett a fekete-tengeri megállapodástól, amely lehetővé tette volna a teherhajók biztonságos áthaladását.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Nagy termőképességű LG kukoricák (x)

Tavaly rég nem látott mélységbe zuhant a kukorica vetésterülete Magyarországon. A VSZT felmérése szerint a vetésterület 746 ezer ha körül alakult a 2023-as évben.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
Még early bird kedvezménnyel!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. február 26. 05:58