Szalmonellás csirkehúsok miatt tört ki pánik: halálos áldozat is van
Egy több országon átívelő, korábbi európai szalmonellajárvány rávilágított arra, mekkora veszélyt jelent a szennyezett csirkehús a fogyasztókra.
Egy több országon átívelő, korábbi európai szalmonellajárvány rávilágított arra, mekkora veszélyt jelent a szennyezett csirkehús a fogyasztókra.
Mintegy 20 millió eurós beruházással tervez baromfifeldolgozó üzemet létesíteni Moldovában az ukrán MHP agráripari holding.
Óriási beruházási csomaggal lendítené fel a teljes baromfi termékpályát Üzbegisztán.
A nehézségek miatt sorra zárnak be a hagyományos hentesüzletek, és a hivatalos szakmai utánpótlás is gondokkal küzd.
Apró léptekkel halad előre a szarvasmarha-nyomonkövethetőség Dél-Amerikában, pedig az esőerdők megóvása lenne a cél.
Elriasztja a munkásokat az ICE fellépése, mélyponton a marhavágások száma - drágulni fog a hús is.
Súlyos válságba kerültek a brit sertéstartók akik már a kormány segítségét kérik az ágazat megsegítésére.
A magyar mezőgazdaságban 2026 első hét hónapjában jelentős fordulat következett be.
Egy új EP-képviselői előterjesztés teljesen eltüntethetné a növényi alapú kolbászokat és burgereket a boltokból.
Ha nem sikerül megfékezni az afrikai sertéspestis terjedését, az katasztrofális hatással járhat a magyar húsiparra.
Gyrost és húspogácsát is előállító üzemet ellenőrzött a Nébih, felfüggesztették a működését.
Állattenyésztési és húsipari képviselők felszólították az Európai Bizottságot, hogy szigorúan tartassa be a brazil importra vonatkozó korlátozásokat.
Módosulhatnak a háziasított patás állatok húsának fagyasztására vonatkozó szabályok.
A magyar húsipar egyszerre néz szembe az alapanyagárak, a munkaerőhiány, az importverseny, a fogyasztói árérzékenység és az egészségtudatosság erősödésének kihívásaival.
Az idei év időjárása és a változó fogyasztói szokások komoly kihívások elé állították a sertéságazatot, a problémák hatása azonban igazán jövőre mutatkozhat meg.
A gazdák megsegítésére több intézkedést is bejelentett az USDA, de nem mindegyik nyerte el az agrárszervezetek tetszését.
Brooke Rollins amerikai mezőgazdasági miniszter az X-en közölte, hogy hétfőtől "nagy bejelentések" várhatók a marhahús-feldolgozással kapcsolatban.
Az amerikai-kanadai kereskedelmi háború egyre érzékenyebben érinti a két ország sertéságazatát.
A vállalat a döntést jogi úton kívánja megtámadni, és a rendelkezésére álló valamennyi jogorvoslati lehetőséggel élni fog.
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium bejelentette, hogy feloldja a mexikói szarvasmarhák behozatalára több mint egy éve elrendelt tilalmat.

Becslések szerint akár nyolcszázezer - egymillió hektárral is visszaeshet a szántóterület, ha a jelenlegi környezeti folyamatok tartósnak bizonyulnak.
Ha zöldségtermesztésről beszélünk, többnyire lágyszárú növényekre gondolunk, pedig számos fa és cserje szolgáltat ehető részeket.
A kiegyensúlyozott őszi-téli étkezéshez nem kell felforgatni az életünket vagy vagyonokat költeni.
A statisztikák szerint Magyarország éves fakitermelése az elmúlt 25 évben jellemzően 7 millió köbméter körül alakult.
Bár a magyar száraztészta-piac stabilnak mondható, a fogyasztói árakban azért elő tudnak fordulni komoly kilengések.
Precíziós szolgáltatások a színfalak mögött: A nyers adattól az értékes információig
Kevesebb talajművelés, mérsékelt vetőmagnorma és magas terméshozam a 25 cm sortávolságú Avatar direktvetőgéppel: az AXIÁL Kft.