A szarvasmarha-tenyésztés a becslések szerint az amazóniai erdőirtás mintegy 80%-áért felelős. A brit székhelyű Environmental Investigation Agency (EIA) 2021-ben mutatta ki, hogy kolumbiai nemzeti parkokban illegális legeltetés folyik, 2025-ben pedig arra is fény derült, hogy kolumbiai szupermarketek is forgalmaztak ilyen forrásból származó marhahúst. Az idén júniusban hatályba lépett törvény előírja, hogy mind az állami, mind a magánszektor köteles garantálni az ellátási láncok erdőirtásmentességét. Az intézkedések között erdőirtás-mentességi igazolások, valamint az állatok füljelzőkkel és GPS-chipekkel történő egyedi azonosítása is szerepel.
A törvény elfogadását követően hat hónapon belül kell véglegesíteni a nyomonkövetési rendszer részleteit, másfél éven belül integrálni kell az érintett intézmények adatbázisait, két éven belül pedig a vágóhidaknak, állatkereskedőknek és élőmarha-exportőröknek kellő gondossággal járó (due diligence) eljárásrendet kell bevezetniük. Az EIA latin-amerikai szakértője, Chris Moye szerint ezek a határidők ambiciózusak, a megvalósítás sikeressége pedig a kormány szaktudásán és politikai akaratán múlik. Bár tavaly augusztusban kormányváltás történt Kolumbiában, egyelőre nincs jele annak, hogy az új kabinet visszavonná a jogszabályt.
Brazília - ahol az amazóniai szarvasmarha-állomány 88%-a található - jóval lassabban halad, az országos, kötelező egyedi azonosítási rendszer bevezetését ugyanis csak 2032-re tervezik. Pará állam, a tavalyi COP30 házigazdája 2023-ban még azt ígérte, hogy hat évvel korábban bevezeti a programot, ám Helder Barbalho kormányzó a gazdálkodók tiltakozása miatt 2030 végére halasztotta a határidőt. A The Nature Conservancy (TNC) szakértője, Fabio Medeiros szerint ez visszalépést jelent ugyan, de Parát legalább egy szintre hozza a többi állammal. Kísérleti nyomonkövetési programok mindenesetre már futnak Mato Grossóban, Tocantinsban, Rio Grande do Sulban és São Paulóban.
A brazil bankszektor önszabályozó kezdeményezése szintén csúszik. A Febraban eredetileg 2025 végéig várta volna el a tagjaitól, hogy a jogilag meghatározott Amazónia (Amazônia Legal) területén kizárólag igazoltan erdőirtásmentes forrásból származó marhahús-termelést finanszírozzanak, ám ezt a határidőt 2027 elejére módosították. Az indoklás szerint biztosítani kell, hogy az illegálisan irtott területeken gazdálkodók ne rekesztődjenek ki végleg az ellátási láncból, hanem a rendezés és az erdőterületek helyreállítása révén visszatérhessenek a legális gazdaságba.
A vállalati oldalon vegyes a kép. A brazil Marfrig idén februárban jelentette be, hogy az összes brazil biomban teljes nyomonkövethetőséget ért el mind a közvetlen, mind a közvetett beszállítói esetében, a feltételeket nem teljesítő partnereket pedig automatikusan kizárja a rendszeréből. A világ legnagyobb húsfeldolgozója, a JBS kétmillió elektronikus füljelzőt biztosított kis Pará állambeli tenyésztőknek, ugyanakkor júniusban közölte, hogy visszalép az ellátási lánchoz kapcsolódó, úgynevezett Scope 3 üvegházhatásúgáz-kibocsátási klímacéljától. A Mighty Earth jogvédő szervezet szerint ez a lépés "defetista", mivel a JBS éghajlatvédelmi vállalásai megvalósíthatatlanok a szarvasmarhák teljes életútjának nyomon követése nélkül. A kiskereskedelmi oldalon a francia Carrefour a saját márkás termékeinél 2025 végére már elérte a teljes ellátási lánc nyomonkövethetőségét, míg a brazil Grupo Mateus üzletláncot az amazóniai erdőirtásokhoz köthető beszállítói miatt érte éles bírálat.
A nehézségek ellenére a TNC szakértője bizakodó. Néhány éve még csak Uruguay és Ausztrália rendelkezett szarvasmarha-nyomonkövetési rendszerrel, ma viszont már Kolumbia, Paraguay, Argentína és Mexikó is ezen az úton jár, így a megközelítés lassan általánossá válik a régióban.











