Szinte teljesen eltűnt a víz a magyar tóból: csúf igazságra derült fény
4 évvel azután, hogy egyszer már teljesen kiszáradt, ismét szinte teljesen eltűnt a víz a bicsérdi horgásztóból.
4 évvel azután, hogy egyszer már teljesen kiszáradt, ismét szinte teljesen eltűnt a víz a bicsérdi horgásztóból.
Nemzetközi szinten már sikerrel alkalmazzák, itthon viszont méltatlanul kevés szó esik róla.
1875-ös logika méri a magyar termőföld értékét, miközben az aszály már állandó üzleti kockázat.
A klímaváltozás hatására a világ számos térségében megváltozik a csapadék időbeli és térbeli eloszlása.
Több évtizedes talajvízszint-csökkenés és súlyosbodó aszály sújtja hazánkat, nagy a baj.
Az aszály leküzdésére kialakított duzzasztóműveknek lehetnek pozitív és negatív hatásai is.
A szakértő szerint az erdősítés ronthatja is a vízháztartást a homokhátsági területeken.
Olvad a hó, árad az Ipoly, a megemelkedett vízszint miatt egy hidat lezártak a határnál.
A jelenlegi hómennyiség nem elegendő a talaj mélyebb rétegeinek feltöltődéséhez, de enyhítheti a tavaszi aszályt.
Mit tehetünk hólapátolás közben, hogy csökkentsük egy eljövendő száraz időszak káros hatásait?
Mezőgazdasági szempontból a hó valójában lassan felszabaduló vízkészlet, amely megfelelő kezeléssel hozzájárulhat a talaj vízellátásához.
A vízigényes rizstermesztés fenntarthatatlan módon meríti ki India amúgy is alacsony víztartalékait.
Az édesvíz egyre ritkább, az ökoszisztémák degradálódnak, a csapadékmintázatok kiszámíthatatlanabbá válnak.
A vízmegtartás a legfontosabb nemzetstratégiai, biztonságpolitikai és szuverenitásvédelmi kérdéssé vált.
A klímaváltozás miatt elkerülhetetlenül szükséges mesterséges vízpótlás a táj természetes alkalmazkodóképességét segíti
Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvíz szedresi szakaszán, a holtágba 80 ezer köbméter vizet juttatnak a Nádor-csatornából.
Már több mint 600-an ajánlották fel területüket vízmegtartási célra az EM tájékoztatása szerint.
A Homokhátság szárazodása felgyorsult az utóbbi évtizedekben, amit jól mutat, hogy az elmúlt négy évben mindössze 644 nap nem minősült száraznak.
Az eddig egy jelentkező gazdálkodó által felajánlott legnagyobb terület 1139 hektáros.
Kritikusan alacsony szinten áll a hóban tárolt vízmennyiség a Duna és a Tisza vízgyűjtő területein.

Az előző évek mélyrepülése után a 2026-ban fellendült a traktorok értékesítése Magyarországon.
Magyarországon tovább csökkent a málnatermesztés, miközben a belföldi keresletet egyre nagyobb arányban importból fedezik.
A gyümölcsfák gondozásának fontos része a nyári zöldmetszés is, ami elsősorban a ritkításáról, visszavágásáról szól.
A miniszter szerint olyan termékkörök gyártását kellett volna támogatni, amiből hiány van.
Jelentős mozgások jellemezték az elmúlt hetekben a nemzetközi olajnövénypiacot világszerte.
Az Agronómiai Központ és a Téradatkezelő segítségével a PGR még hatékonyabban támogatja az adatvezérelt gazdálkodást.